Rásó József: 1956 dokumentumai Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban - Acta Archivistica 5. (Miskolc, 1998)

ezek a brigantik, de mindjárt kiverjük onnan is őket, Szávai ez a helyzet - mondom ée letettem a kagylót.­Zombori alezredes felszántotta őket, hogy tüzr.ék ki a fehér zászlót. Tényleg ki is tűzték a fehér zászlót és néhány tiszt­nek sikerült megszökni. Hogy a támadók ho.nnan szereztek fegy­vert én nemtudom, de utánna az egész város tele volt fegyver­rel, fegyveres csoportok kutattak ÁVH­sok után. Lakóépüle­teket tartottak rémületben, ahol ÁVH-sok laktak és azokat keresték, - továbbra is csoportosulások voltak ez utcákon. Ezen a délutá^non már 3 személyt odahurcoltak a zenepalota elé és az ottani szovjet hősi emléki üre felakasztották őket. Ekkor már rengeteg fegyver volt kinn, a munkástanácsban válo­gatás nélkül adták a fegyvert boldo^- boldogt lannak. Li3tát sem fektettek fel, hogy ki kapott. A Gyárfás és Grósz elvtárs közül végülis cs.;k a Grósz elvtárs érkezett meg a munkástanácshoz. ütt a nagy zavart kihasználva elérte, hogy a Derne elvtárs lett. a fegyveres csoportok, illetve a katonai bizottság vezetője, és Bekerült a Birtalan elvtárs is. Ez egy kis megnyugvást jelentett. Ugyancsak segítséget jelentett, hogy Bikárdi Gyula elvtárs is ott volt. legalább informálva voltunk, hogy mi van ott. Emlitéere méltó e szempont ból a Lehóczki elvtárs szerepe is, aki rendszeresen tájékozta­tott bennünket arról, hogy mi történik ott a munkástanácsban. Nagyon éles szovjetellenes a hangulat tovább is. Olyan állás­pont alakul ki, hogy nejöjjenek be, mert akkor a város elpusz­tul. Közöljük is a Pártközponttal, egyet is értenek vele, - esetlen - volt azonban a Nógrádi elvtárs, aki megmondta, hogy ehhez magának semmi-köze, ez nem pártpolitikai kérdés, ők parancsot kapnak és azt hajtják végre. Azért,a Zombori elvtárs a Tajti elvtárssal elmegy hozzájuk, hogy nejöjjenek be, mert óriási a szovjet ellenes hangulat,, nagyon sok fegyver van kint, u.a. most már c? end van a káros­ban. Ha már a Tajti elvtárs nevét leírtam, fel kell róla jegyezni feltétlenül, hogy nagyon kellemesen csalódtam benne. Ekkor már 2-3 napja egy percre sem hunyta le a szemét és nagyon össze volt törve, de mikor a telefon megszólalt, vagy nejött valaki, teljesen kicserélődött, friss volt és még tréfálkozni

Next

/
Thumbnails
Contents