Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - DANKÓ IMRE: A szigetvári szerb orthodox püspökség története

kormányzott, bár abban - a Mester szándékának megfelelően - Péternek bizonyos vezetői, szóvivői szerepe volt: »Én könyörögtem érted, hogy el ne fogyjon a hited; te is, ha majd megtérsz, erősítsd meg testvereidet«".

10 Mindenesetre azt Németh Béla is megállapította, hogy „a XVII. század végén volt a legtöbb szerb görögkeleti Szigetváron, a vidéken is sok volt a szerb görögkeleti". „Akkor oly sokan tartoztak e felekezethez, hogy Szigetvár görögkeleti püspökséggé alakult, amelyhez különösen a Hegyhát és Zselic tartoztak, sőt 1710-ből olvasunk a Királyok Könyvében arról, hogy az udvar Melentyeinich Nicanor pécsi és szigetvári görögkeleti püspököt tisztségében megerősítette."

11 Talán már az eddig leírtak alapján is láthatjuk Németh Béla idézetéből, hogy feleslegesen használta a szerbséggel kapcsolatban a görögkeleti jelzőt, mert hiszen, ahogy volt már róla szó más szerb mint görögkeleti, nem lehetett. A görögkeleti megjelölés történetileg se helyén való, legalább is a XVII. században még nem; az unió előtt, azaz bizonyos orthodox szláv, de semmi esetre sem szerb népek-népcsoportoknak a katolikus egyházzal való egyesülése előtt. Ami létrehozta a görög katolikusságot, azt az egyházi közösséget, amelyhez viszonyítva lehetett csak az orthodoxokat görögkeletieknek nevezni. Maga a görögkeleti egyház, de főleg a hívők kisebb-nagyobb közösségei sohasem nevezték magukat görögkeletieknek, mindig az orthodox elnevezést használták s ma is azt használják, sőt nagy harcot vívnak a korábban hivatalosan terjesztett és elterjedt, a köztudatba is eléggé beférkőzött görögkeleti elnevezés ellen.

12 Különben az orthodox legjobban megfelelő magyar kifejezése óhitű, igen hosszú időn át ez volt használatos jelölésükre. A Szigetvárra települő orthodox szerbek joggal tekinthették a települést városnak, hiszen Evlia Cselebi is annak írta le - ahogy Ruzsás Lajos is idézi -, nagyon érdekesen írt a lakóiról, akik Evlia szerint „bosnyákok, de a bolgár, szerb nyelvet tudják, és magyarul is jól és szépen tudnak".

13 Vagyis a kiváló török világutazó nem tudott különbséget tenni a Szigetváron élő különböző délszláv csoportok között. Tehát ezen a jogon, tudniillik, hogy Szigetvár város volt, nevezhették a szigetvári szerbek vezető lelkészüket püspöknek. Abban a tényben viszont, hogy az általunk név szerint is ismert három szigetvári szerb orthodox püspök - Gavrilovics Makszim, Jankovics Efrem és Melentyeinich Nicanor - nemcsak szigetvári püspökként szerepelt, hanem pécsi, mohácsi, pécsváradi és szekcsői, sőt siklósi püspöknek is címezték őket, két dolog mutatkozik meg: először is az, hogy a XVI. és a XVII. század fordulóján, nagyjából 1590 és 1680 között lehetett a szerbek lélekszáma a legnagyobb mind Szigetváron, mind pedig a környezetében lévő községekben. A XVI-XVII. század fordulóján a szigetvári szerbség létszámát sok szórvány adat összevetéséből mintegy 20 családban körülbelül 100-150 főre tehet-