Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - RAJCZI PÉTER: A vallások kulturális szerepe a török uralom alatt Baranyában

szétterjedő unitárizmus, antitrinitarizmus követői viszonylag még a legjobban megtűrtek, ezeket érzi - a zsidó mellett - a maga monoteizmusához a legközelebb állónak. A trinitaristákat, a Szentháromság vallókat, mint bálványimádókat mélyen megveti, noha nekik is tisztelt prófétájuk Jézus Mohamed mellett. Megjegyzem, hogy a törökön nálunk elsődlegesen nem a Kisázsiából jött törököt kell érteni (ez csak kb. 20 százaléka az itteni erőknek), hanem többnyire az iszlám hitet felvett különböző balkáni szláv népcsoportokat. Ezek azok, akik aztán gyakran kölcsönösségi alapon - azokat a pusztításokat végzik, amelyeket a történelemből ismerünk. Az iszlám-török kultúra nálunk nemigen tud elterjedni, noha iskolák állnak rendelkezésére, de a néptömegeket ezek nem érintik, és emlékeiben is inkább csak negatív megnyilvánulásaiban maradt fenn (pl. a talpak botozása). Baranya megyében török iskoláról Pécsen kívül Szigetváron tudunk amely jelentősége ebben az időben Pécsnél nagyobb volt -, valamint Siklóson és Mohácson. A török lakosság is csak a nagyobb helységekben maradt fenn, falvakba nem telepedtek, és azok - szemben a balkáni fejlődéssel - soha nem törökösödtek el. Ennek köszönhetően őrizte meg a vidék magyar jellegét. A magyarság - noha többen álltak közülük török szolgálatba - nem vette fel az iszlám hitet és így nem törökösödött el. Erősen megnyilvánult a már említett helyzet: keresztény - magyar, iszlám hitű - török. A magyarság a mohamedán hitre tértet, mint renegátot magából kitaszította. (Érdekes formában ez még évszázadok múlva is így lesz. Pl. a legendás Bem 1850 után török hitre térve elvész a keresztény, a lengyel-magyar, vagyis az európai kultúra számára.) Mivel az adott körülmények között a magyarság és a kereszténység egyet jelentett, ennek a legfelsőbb szintű képviselőjének és védőjének a pécsi püspököt kellene tekinteni. Az ő feladata lett volna a hit és vele együtt a magyarság fenntartása. Az elmenekült Várallyai Szaniszló után a király által kinevezettek közül azonban egyik sem jött Pécsre. (Majd 1686-ban Radanay Mátyás lesz az első, aki Pécsett rezideál.) Ugyanakkor ezek a főkegyúri jog alapján kinevezett püspökök az egyházmegyéi ükből származó jövedelmet rendszerint igyekeztek maguknak biztosítani. Tartozunk az igazságnak annak megállapításával, hogy többen közülük távolról is figyelemmel kísérték az itteni nép sorsát, igyekeztek esetenként lelki gondozásukról is rendelkezni. De sajnos az is tény, hogy legtöbbjük a jövedelmük behajtását löntosabbnak tartotta a lelkipásztori munkánál, illetve kötelezettségnél. Sőt az is előfordult, hogy ezt a jövedelmet a töröktől megszállt területen a magyar végvári katonasággal hajtatja be. Természetesen a magyar végvári kapitányok is ugyanígy a maguk jövedelmet szolgáltató területének tekintik a török megszállta területeket. Itt misszós püspökökre lett volna szükség, de a főkegyúri