Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - RAJCZI PÉTER: A vallások kulturális szerepe a török uralom alatt Baranyában

Amikor itt, szűkebb hazánkban vizsgálni óhajtjuk az egyes vallások kulturális szerepét, akkor tulajdonképpen ezeket a vallásokat két csoportra kell osztanunk. Az egyik csoport az itteni lakosok kereszténysége, annak ekkorra kibontakozó különböző irányzataival, amely itt és most egyúttal Európát jelentette, másrészről a hódító által hozott és uralkodóvá tett vallás, az Iszlám, amely ott, ahol az nyugodt körülmények között fejlődött és élt, igen magas - sokszor a korabeli Európát messze meghaladó - kultúrát jelentett (gondoljunk a korabeli Spanyolországra), de ez a kultúra nem vált európaivá, sőt itt, a birodalom szélén, ahol nyugodt kulturális életet az Iszlám sem tudott biztosítani, annak terjedése a kereszténységet, vele együtt az európaiságot semmisítette meg. (Lásd a balkáni államok kulturális fejlődését.) Mivel pedig az adott időben a magyarság és a kereszténység egy fogalom voltak, az Iszlám nálunk az adott körülmények között a magyar kultúra, vele együtt a magyarság pusztulását is jelentette. Amikor a magyarságot azonosítom a kereszténységgel, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a szomorú tényt, hogy éppen ez a - magyarság fennmaradása szempontjából sorsdöntő - század jár a kereszténységen belüli szakadással. Ellentét van egyrészről a kereszténységnek keleti (bizánci) és nyugati (római) ága között, és gyakran komoly harcba torkolló ellentét van a XVI. században meginduló reformáció különböző irányzatai, valamint az ennek ellenhatásaként kibontakozó ún. ellenreformáció, katolikus restauráció hívei között. Mindez éppen akkor, amikor a legnagyobb együttműködésre lett volna szükség a végveszély fenyegetésével szemben. A magyar királyság tulajdonképpen két világhatalom ütközőpontjába került, és kénytelen volt felvenni egy olyan harcot, amelyhez semmi köze nem volt. „Két pogány közt", a „pöröly és üllő közt" voltunk, ahol Pázmány szerint mi voltunk a köröm, amely az ajtó és az ajtófa közé került. Zrínyi szavaival választhattunk a török áfium (ópium) és a német maszlag között. A maszlag, tudjuk, gyorsan öl, az áfium csak lassan. Ez először erkölcsileg teszi tönkre az embert. Zrínyi a törökben látja az áfiumot, azt tartja nagyobb veszélynek. (Tudnunk kell, hogy a török gyakran mint szabadságunk védője jelenik meg az adott időben.) Még egy adottságra ügyelnünk kell. A magyar király katolikus volt, és történelmileg kialakult - nem mindig pozitív értékű - formában a magyar katolikus egyház feje is. Ebből következett, hogy adott esetben a katolikusság ténye a királypártiságot, ezzel együtt a Bécshez tartozást jelentette. Ezzel szemben a reformáció ellentétben volt ezzel a katolikus jellegű hatalommal, többször üldözés-