Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)
III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - RAJCZI PÉTER: A vallások kulturális szerepe a török uralom alatt Baranyában
A kultúra egyik jellemzője a vallásos élet a maga külső megnyilvánulásaiban is. így a pécsi Székesegyház kincstárában őrzik a könyvtáralapító Hampó Zsigmond püspök idejéből - az 1440-es évekből - származó és Pécsi Missalénak ismert ősnyomtatványt, amely részletes utasítást ad a székesegyház mellett az egyéb pécsi templomokban, plébánián tartandó egyházi szertartásokra. Tímár György egyik tanulmányában részletesen ismerteti a Missaléban foglalt utasításokat. Petrovich Ede - a középkor tudós kutatója - szerint ez a városi plébánia szoros kapcsolatban volt az ispotállyal is, amely az 1358 és 1365 közötti időben Szent Bertalan ispotály néven volt ismert. 1395-től kezdve Szent Erzsébet ispotályt említenek az oklevelek. A névcserét Petrovich Ede az 1367-ben alapított pécsi egyetemmel hozza kapcsolatba. Szerinte lehetséges, hogy az egyetem orvostudományi kara felállítása után a kórházat kivonják az egyházközség joghatósága alól, és ezért a nevét is megváltoztatják, és az akkor Európa szerte tisztelt wartburgi árpádházi Szent Erzsébetről nevezik el. 1526 után a pécsi püspökség területe állandó pusztulásnak, harcnak van kitéve egyrészről a „legkeresztényibb" uralkodónak, a francia királynak szövetségeseként a német-római császárság ellen támadó török átvonulásai, másrészt a belső, egymás ellen harcoló erők pusztításai miatt is. így amikor Pécs 1543. július 29-én, a püspök elmenekülése után török uralom alá kerül, tulajdonképpen már megindult egy pusztulási folyamat, amely most még fokozódik. A magyarság léte végveszélybe került. Aki nem tudott, vagy nem akart elmenekülni, annak alkalmazkodnia kellett a megváltozott állapotokhoz, és a középkori pezsgő vallási életet már csak az írott történelmi források őrizhették meg. Amikor most az adott korszaknak - vagy nagyjából a XVII. századnak - magyarságáról beszélek, nem a mai értelemben vett nemzetiséget értem rajta, hanem azt, amit a kor „hungarus"-nak mondott. Vagyis az adott helyen, de elsősorban az adott kultúrkörben élő emberek összességét. A középkorban ugyanis az embereket elsősorban a közös eszme, a kereszténység fogja össze, és ez a kereszténység azonos az európaisággal. Az európai kultúra ugyanis keresztény kultúraként született az V-VI. században, és ennek a kettőnek - az európaiságnak és a kereszténységnek - az azonossága Nyugaton épp a tárgyalt időszakban, a XVII. században kezdi elveszíteni érvényét. Itt nálunk, Közép- és Délkelet-Európában viszont épp ebben az időben ez szinte újjáéled. Itt még erősen él a kereszteshadjáratok eszméje, amely az előretörő Iszlámmal szemben az európaiságot és ezzel együtt saját létét is védi. Itt a kereszténység és Európa közössége azonosságának eszméje majd csak a XVIII. század közepén szűnik meg.
