Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

III. Egyház és vallás a török megszállás időszakában - KISS Z. GÉZA: A baranyai reformáció történetéhez

A baranyai reformáció történetéhez Kiss Z. Géza A baranyai reformáció politika- és ideológiatörténeti előzményei arra kényszerítenek, hogy vizsgálódásaim színterét kiterjesszem a középkori Délvidék Baranya megyétől délre és nyugatra fekvő területeire is. Csánki Dezső ismert történeti földrajzában

1 13 megyét sorol fel a középkori magyar Délvidék tartozékaként. Ezek közül különösen az a 10 fontos számunkra, amelyik a Mecsek hegység nyugat-keleti irányú gerince és a Maros folyó által meghatározott vonal, valamint a Száva alsó folyása és az Al-Duna között foglal helyet. E hosszan elnyúló terület keleten az erdélyi határ Hunyad megyei szakaszára, nyugaton a Dráva északi oldalán Baranya és a déli oldalon Pozsega vármegye nyugati határára támaszkodik. Az eszmék szabad áramlása szempontjából rendkívül fontos, hogy területünk nyugati határa (a Mecsektől a Száváig) egybeesik a pécsi római katolikus püspökmegye nyugati határával, amely mélyen benyúlik a Szerémség területére is.

2 Baranya pedig Mohács koráig a történeti Magyarország legnépesebb vármegyéje volt, s a pécsi püspökség kiemelkedő szerepet játszott a gyakran viharos vallási mozgalmakban. A földrajzi tényezők közül a folyó- és állóvizeké volt itt mindig a vezető szerep. Négy nagy folyó, a Duna, Tisza, Dráva, Száva vízgyűjtőterületéről a folyók hátán, vagy a völgyükkel párhuzamosan futó szárazföldi utakon szüntelenül áramlottak áruk, emberek, eszmék a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget érintkezési vonalán fekvő terület felé. Külön ki kell emelnünk az Al-Dunába ömlő Moravát, és a Száva irányába siető Drinát, Bosnát, Verbast, amelyek nehéz hegyi terepen segítették az érintkezést déli szomszédainkkal. A mozgás irányát, célját, az emberek által vitt „poggyász" tartalmát mindenkor a hatalmi viszonyok határozták meg. Ha hatalmi egyensúly volt a Kárpát-medence és a Balkán mindenkori urai (rómaiak, bizánciak, bolgárok, hunok, avarok, magyarok) között, akkor békesség volt a gazdag határvidéken, amely a politikai központok távolsága miatt menedéket kínált a feudális Európa elégedetlenjeinek. Különösen így volt ez a magyar impérium egy évezrede alatt, mert a keletről érkezett magyarság nem ismerte a vallási türelmetlenséget és mindenkor kész volt az idegen hatásokat megérteni, érvényesülni hagyni, sőt be is fogadni.

3