Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

I. Tanulmányok a török alóli felszabadító háború kérdéseiről - NAGY LÁSZLÓ: A török világ végnapjai Magyarországon (A török katonai kudarcok okai, 1683-1689)

állásában is érzékeny csapást mértek rá a szövetséges erők. A Bécs alatti súlyos kudarcot követően 1684 végéig az oszmán hadvezetés valójában egyetlen számottevő eredményt könyvelhetett el magának: Buda megtartását. Igaz, ez nem akármilyen haditett volt, mert az ostromlók minden tőlük telhetőt megtettek a középkori magyar királyság központjának elfoglalása érdekében. A budai Schulhof Izsák krónikájában olvashatjuk: „Számtalan bombát vetettek Buda városának belsejére és töméntelen házat lobogó tűzzel égettek föl, úgyhogy sok mérföldről lehetett látni." Háromezernél is több „pattantyú" lőtte a várat, ennek ellenére a török védők nem adták föl a harcot, hanem elszántan védekeztek, oltalmazták Budát. Többször kirohanást intéztek az ostromlók ellen, sokat megölve a támadók közül. Musztafa pasa az elszenvedett vereségek ellenére csapaterősítéseket küldött Budára, amivel jelentékenyen növelte a védők ellenállását. Jóllehet október elején már éhezés volt tapasztalható a védők között, az ostromlók eredmény nélkül vonultak el a vár alól.

15 A középkori magyar királyság központjának 1684-es sikeres védelme kétségtelenül számottevő török eredmény volt. Okai között megtalálható a védők hősies kitartása, Musztafa pasa szívóssága; a fő momentum mégis a keresztény erők által elkövetett mulasztások és hibák sorozata volt. Mindez túlzott reményeket ébresztett az oszmán hadvezetésben. Sokan azt hitték, hogy sikerült megszilárdítaniuk magyarországi uralmukat. Sőt abban is reménykedtek, hogy a birodalom rövidesen kiheverheti az eddigi vereségek, várelvesztések nyomán keletkezett hatalmi presztízsvesztést. Ennek szellemében 1685 nyarán a nagyvezér jelentős török sereg élén tört Magyarországra. Katonái - Schulhof szerint - „valamennyien válogatott, fegyverforgatáshoz értő katonák és tisztek" voltak, akik azt tűzték célul maguk elé, hogy „mindama helyeket, amelyeket a császár serege elfoglalt, visszatérítsék török uralom alá".

16 Visegrádot sikerült is elfoglalniuk, de már Esztergom alatt kudarcot vallottak. Ugyanis amikor Ibrahim nagyvezér ez utóbbi erősség vívásába kezdett, Lotharingiai Károly az Érsekújvárt ostromló sereg nagy részével Seitán Ibrahim nagyvezér ellen vonult, és augusztus 11-én a mintegy 30.000 lovasból és 12.000 gyalogosból álló török sereg Tát mellett megütközött a hasonló létszámú keresztény haddal. A tévesen informált nagyvezér az ellenfelet csupán húszezer fősnek tudta, s ezért támadólag lépett föl a visszavonulást színlelő Károly herceggel szemben. Magyar kortársi megfogalmazás szerint a török „bolondul és rendetlenül utána menvén, azalatt a Lotharingiai rendelt (t.i. harcrendbe felsorakozott) seregeit megfordítja, s erős tüzet adván, a török megszalad, kit sokáig űzvén, vágván a német, minden artelleriáját és tábori eszközeit elnyeri".

17 A budai Schulhof Izsák szerint a keresztény erők „hátulról" tá-