Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - KERECSÉNYI EDIT: Kanizsa és környéke helyzete 1594-97 között Haym Kristóf várkapitány és a bécsi udvar levelezése tükrében

haditanács is sürgeti a Kanizsára szükséges pénzek utalványozását, ám a hadi fi­zetőmester kijelenti, hogy pénz pedig nincs. Október elején Kanizsáról azt jelentették Haymnak, hogy a vitézek, hacsak 4-5 nap alatt pénzt nem látnak, kivonulnak a várból, és más úr után néznek. Erre hivatkozva ismételten kéri a kamarát, hogy az ország javát jobban figyelembe vé­ve ne oly álmosan foglalkozzanak a vár ügyével, s ne engedjék, hogy a hadinép a várat elhagyja, mert a papír, tinta és szavak fogyasztásából már rég elege van mindenkinek... November 16-án még mindig Bécsben - esetleg Linzben - tartózkodó Haym egy újabb, 21 pontba foglalt, terjedelmes és számszerű adatokat tartalmazó levéllel sürgeti Mátyás főherceget a vár mielőbbi megerősítésére, hivatkozván arra, hogy télen a környező mocsár általában olyannyira befagy, hogy súlyos teherrel is meg lehet a várat közelíteni, márpedig annak erődítési munkálatai befejezetlenek ma­radtak. 8 A főherceg azonban ismét csak Haymot figyelmezteti kötelességeire, s kijelenti, hogy az újjáépítést a közeli jövőben a jobbágyi robot fejében és fogadott mun­kásokkal fogják elvégeztetni. Utasítja, hogy megérkezte után a város polgárait ve­gye védelmébe, és tiltsa meg a hadinép garázdálkodását, hogy a lakosság sokasodjék. Az ugyanis nem képes az élelmét sem megtermelni, sem beszerezni. Legyen azon, hogy háborús és békés időben egyaránt hasznos német kézművesek telepedjenek le a városban. Tanácsolja, juttasson a lakosságnak is a hadifelszere­lésből, hogy nem várt támadás esetén segítségére lehessen. Pénzzel azonban ez­úttal sem bíztatja... 1595. január elején - még mindig Bécsből - már a sokadik aprólékos felterjesz­téssel sürgeti Haym a főherceget cselekvésre. Ismételten kéri fizetése megállapí­tását és hangsúlyozza, hogy a kanizsai hadinép azt üzente, hogy zsold nélkül nem hajlandó őt elfogadni. Immár nyomatékosan követeli, hogy katonákkal s a csak­nem fél éve hasztalanul kért zsoldon és fegyverzeten túl élelemmel - borral, ecet­tel, füstölt hússal, hallal, sóval, zsírral, borsóval, árpakásával stb. - is kellőképp lássák el végre a várat. Panaszolja, hogy a katonák úgy ki vannak éhezve, hogy sorra halnak meg mindenféle betegségben. Sürgeti a várba vezető kapunál egy védmű és őrház megépítését s a hidak karbantartását, hogy a jelzett ostromnak ellent tudjanak állni. Követeli Kiskomárom, Újudvar, Szentmiklós és a környező többi végház megerősítését, valamint lehetőséget arra, hogy a biztonságosabb vár­ban építtethessen magának lakást. 9 Utóbbi indoklásaként hangsúlyozza, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents