Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)

II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - VASS ELŐD: Szigetvár város és a szigetvári szandzsák jelentősége az Oszmán-Török Birodalomban (1565-1689)

A török adóztatás visszásságait a magyar részre történő adózás terhei is megnövelték. Zrínyi Péter birtokainak 1669. évi urbáriuma szerint 67 Baranya megyei helység után évente összesen 723 Ft 40 dénárt, 7 karmazsin csizmát, 3 karmazsin és szattyán kapcát, 11 hordó halat szedett be. E helységek többsége 15 tallér (30 Ft) alatti évi cenzussal adózott, ennél többel Cserdi, Dombó, Helesfa, Mecske és Szentiván (20-20 tallért). A Zrínyi Ádám birtokairól készült 1689. évi felmérés egy korábbi, 1675. évi urbáiumra hivatkozva 154 helységet sorol fel. Ezek a helységek a török idők alatt évi cenzust, vagyis egyösszegű summát fizettek. Draskovics János a birtokai között az 1670-es években a siklósi kerületben 15 falu után 150 Ft 315 krajcárt, a sellyei kerületben 9 falu után 74 Ft 60 krajcárt, s a szigeti kerületben 10 falu után 81 Ft-ot szedett be. A pannonhalmi főapátnak egyik 1675 körül kelt feljegyzése szerint - Szigetvár tájékán - a nagy távolság miatt 96 helység dézsmáját nem sikerült árendába adni. A baranyai dézsmák elzálogosításában Draskovics János 1674-ben 55 helység után, Zrínyi Miklós özvegye, Lebl Zsófia pedig 1675-ben 156 helység után egyenként 20 tallérral vett részt.

44 A vasvári béke után, egy évtizednyi idő múltán a török által lerombolt palánkok újjáépítését kezdik el. Erről Radanay Mátyás zalavári apát és kapitány Esterházy Pálhoz 1681. szept. 3-án kelt leveléből részletesen értesülhetünk. A zalavári palánk újjáépítéséről így ír: „...erdőt kimeccettem három esztendő alatt és Szála vizét, s mind külső, belső árkokban folyó vizet hozattam..." Ugyanakkor beszámol a végvidék eseményéről is: „...Kanizsai pasa Pécsrül Szigetvárba sok száma pogánysággal elmúlt héten ment...".

45 A Kanizsa ellen vetett végvárak főkapitánya, Batthyány Ádám parancsnoksága idejében a Zala-Veszprém megyei véghelyek többször és a korábbinál nagyobb portyákat irányítottak a kanizsai tartomány belsejébe, egészen Szigetvárig és Pécsig eljutottak, ahol is a vár faláig raboltak és égettek. 1683 júniusában Kara Musztafa pasa nagyvezér 160 ezres serege Bécs felé átkelt az eszéki hídon, s ott a kanizsai tartomány mozgósított csapatrészei is csatlakoztak. A bécsi vereség után, 1683 októberében a rendetlenül visszavonuló török csapatok a kanizsai tartomány településeit is az erdei szállásokra kényszerítik menekülni. Ettől kezdve a Szigetvári szandzsákban és a környező vidékeken a mezőgazdasági termelés lényegében megszűnik. A Buda ostromára vonuló császári szövetséges hadsereggel egy időben, 1684 júliusában Grazból egy másik csapatrész Verőce várát foglalja vissza, s a Barccsal szemközti, a Dráva déli partján fekvő Turonovacig húzódik le, ahol állandó erődített táborhelyet létesít. A szigetvári törökök ez ellen Barcson sáncot készítettek, s az átkelést akarták vele akadályozni. Azonban a barcsi török sánc nem tudta