Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. A szigetvári történész konferencia előadásai a város és vár felszabadításának 300. évfordulóján, 1989 (Pécs, 1993)
II. Tanulmányok Szigetvár és környéke XVI-XVII. századi, történetéről, a város és a vár felszabadításáról - DÁVID GÉZA: Szigetvár 16. századi bégjei
Csurgó, szintén a kereskedelmi útvonalak állomásai. Szemben a többivel, ez utóbbi két település adói idővel enyhén lejjebb szálltak, 25, illetve 15 ezer akcséról 20, illetve 12 ezer akcséra. A kettéválasztáskor Zákányt és Segesdet elvették a szigetvári bégtől, de csak átmenetileg. Nem tekinthető stabil szandzsákbégi tulajdonban lévőnek egy további város, Siklós, minthogy elsőként 1573-ban jelenik meg ilyenként, majd egy újabb kimaradás után válik csak ez a helyzete véglegessé. Innen először 30.000, később 43.000 akcsét remélhettek birtoklóik. Jól tejelő forrás volt még a nem szabad tímár-birtokokon szedett büntetéspénz fele: ebből a hetvenes években 30, a nyolcvanas években - meglepő módon - csak 20 ezer akcse volt begyűjthető. Sajátos, hogy a bégeknek szinte alanyi jogon járó eme tételt az 1580-ban kijelölt Haszánnak nem adták oda. A falvakra térve: a rendszeresen a kormányzóknak juttatott 17 falun és egy pusztán, illetve egy kérdéses eseten kívül még 4 olyan falu akadt, amelyik csak hosszabb-rövidebb szakaszra mondhatott magáénak főrangú gazdát. Közülük kettő 1580 után végleg kivész a listákról, a másik kettő újból megjelenik. E meglepően egységes összetételű, hol jó 300.000, hol annál valamivel kevesebb akcsét hozó település-komplexum helységei közül 10 már hosszabb ideje török fennhatóság alatt volt, 142 egy falunál a hasonló azonosítás nem kétséget kizáró, 143 a többi 17 helység pedig új szerzemény kellett legyen, s némelyikük nem is feleltethető meg eddig ismert magyar földrajzi nevekkel. Az bontakozik ki tehát, hogy még a folyamatosan a szigetvári bégek kezén lévő falvak vagy városok egy hányada is igencsak a hódoltság peremvidékén feküdt, korántsem egy tömbben, hanem meglehetősen szétszórtan, következésképpen egy részük megadóztatása feltehetően nehézségekkel járt. Fokozottan áll ez az ún. kanizsai náhijébe eső településekre, amelyek közül mindig annyit válogattak ki, amennyi a soros bég végösszegéből hiányzott (már amennyiben törekedtek a teljes summa összekalapálására). 1580-ig viszonylag szerény volt ennek a régiónak a hozzájárulása, csupán 12.725 akcse, 144 ami aztán az első Mehmed bégnél 210 ezer akcse fölé ugrott. Névrokonának csak 57.470 akcse folyt be innen 1585-1586-ban, Tirjáki Haszánnak pedig jó 200.000 akcse a 90-es évek elején. Az érintett falvak mintegy fele még ekkor is csak jelképes bevétellel, 100-250 akcséval szerepelt, magyarán hódoltatásukat a fő elöljárók sem tudták ténylegessé tenni. Más kérdés, hogy a valóságtól elrugaszkodott kötelem-megszabás (s ez a bégek valamennyi birtokára vonatkozott, hisz a stagnáló vagy fogyó összegek éppúgy illuzórikusak voltak), szabad teret hagyott a visszaéléseknek, önkényeskedéseknek... Az átlagos szolgálati idő a fentebb mondottak következtében még a többi magyar szandzsákban megismertnél 145 is kurtább volt, a húsz hónapot sem érte el
