Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Veres D. Csaba: Hol zajlott le a „Második mohácsi" vagy „harsányi-hegyi csata" 1687. augusztus 12-én?

Szilahtár török történetíró is megemlékezett a fejvesztett menekülésről: „A magasságos Allah parancsára pedig az ellenség felöl heves szél támadt, amely az ágyúk és puskák füstjét és a síkság homokját az iszlám seregre hordta és a világot sötétségbe borította. Szem szemet nem látott, és olyan tolongás támadt és olyan kétségbeesés keletkezett, hogy mindenki a fejét kereste. Este előtt egy órával egészen hátat fordítottak és valamennnyien a tábor felé mentek. Sátorköteleiket karddal elvágták és romboltak ..." Hasonlóan írt a török táborban lévő Sándor Pál erdélyi követ Apaíi Mihály fejedelemnek tett jelentésében: „Az német megnyomván az törököt, az lovasa megfutamodott, s úgy jöttek az sátorok felé, mintha az német mindenütt a hátakon lett volna, az holott minden sátorokat, feles számú szekereket, kincseket, egy szóval majd minden hadi apparátusukat elhadván, csak maguk szaladtak, ijedtekben maguk is vágták magukat a szaladás közben (...) Eléggé kiáltották a végbeli törökök, hogy térjenek meg (forduljanak vissza), ne fussanak, mert az gyaur nem jön, de mégis csak szaladtak minél jobban lehetett.. ."

n A Karasica mocsarai és az erdők közé szorult török sereg menekülését drámai formában örökítette meg L. N. D'Hallart és M. Wening metszete is. Egyúttal feltünteti azt is - melyet a források is taglalnak -, hogy miközben a keresztény sereg keleti - bal - szárnya elérte a törökök második sáncvonalát (valahol Lapáncsa és Ber

emend vonalában), megindultak a keresztény sereg nyugati - jobb szárnyán összpontosított csapatok is. Elsősorban a Harsány {Nagyharsány) körzetében álló Dünnewald altábornagy dandára nyomult előre egy lovas- és két gyalogosezreddel. A sűrű erdőkön át támadó csapatok Beremend körzetén át igyekeztek a második sáncvonalba szorult török hadak hátába kerülni. Az átkaroló mozdulat azonban megkésett, a török csapatok erre az időre Baranyavár és Dárda körzetén át elérték a Dárda-Eszék közti Dráva hidat. „Éjfélkor csupasz, mezítelen lábakkal és fedetlen fővel érkeztek (a menekülő török csapatok) az eszéki hídhoz - írta Szilahtár török történetíró. S mivel féltek az ellenség üldözésétől, mindenki azonnal át akart kelni a hídon. Egy nyíllövésnyi helyen a nép egymás hátára ment, úgyhogy a tolongástól kétezernyi ember a lábak alatt maradt és elpusztult. De bármilyenek is voltak a körülmények, másnap délutánig átkeltek a túlsó partra és Eszék körzetében letáboroztak." A szövetséges keresztény hadak előrevetett osztagai csak Baranyavárig üldözték a menekülő törököket, ott a beálló sötétség miatt leálltak. Másnap nyomult előre a - sereg jobb szárnyáról - a császári Gondola lovasdandár a Dráva déli partjára menekült török hadak megfigyelésére. Augusztus 13-án a keresztény hadak megszállták az elhagyott csatateret és török tábort, s megkezdődött a zsákmány összegyűjtése és a fosztogatás. A zsákmány óriási volt: a csatatéren maradt a teljes török tüzérség: 70 ágyú és 12 mozsárágyú; tömérdek lőszer és hadianyag, hatezer ló, hétezer vágómarha, ezerötszáz teve stb., összesen ötmillió forint értékben. A csatában mintegy nyolcezer török