Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Nagy Lajos: A nagyharsányi csata

hen megtámadni a siker reményében nem lehetett, Lotharingiai Károly haditanácsa elhatározta a visszavonulást. Ezt július 20-án meg is kezdték. Oldon és Siklóson át Mohács mellé vonultak, az ottani és a dunaszekcsői hadtápbázis közelébe. A nagyvezír, hogy a zavartalanul elvonult ellenségét megsemmisíthesse, helyrehozatta a Dráva Eszék és Dárda közti átkelőhelyét, majd a seregével augusztus első napjaiban megjelent a bal parton. A törökök azonban nem a Duna mellett vonultak északnak, hanem a régi hadiúton, Baranyavár irányába. A mocsaras Karassó hosszú hídján azonban nem keltek át, hanem a folyótól délre, részben az erdők védelmében letáboroztak. A császári hadvezérek látva, hogy a törökök nem indulnak Mohács felé, augusztus 6-án haditanácsot tartottak. Az ottani döntés alapján elindultak nyugatnak, de előtte a mohácsi palánkot elpusztították; ha pedig a nagyvezír a Siklós körüli sík területen nem fogadta volna el a csatát, az említett várost és Pécset lerombolva észak felé akartak vonulni. A Dunára és a Drávára támaszkodó utánpótlásától eltávolodó mintegy százezres létszámú török hadsereg így csatára kényszerült volna. Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel augusztus 10-én indultak el Mohácsról. A 11-re virradó éjjel Szent Márton és Marok között táboroztak. 11-én átkeltek a Karassón és a Villányi hegység északi oldalán vonultak nyugatnak, miközben török lovas csoportok állandóan nyugtalanították őket. Hasslingen császári vezérőrnagy, főszállásmester naplója szerint a császáriak augusztus 11-én csak Kistótíaluig jutottak el, mert nagyobb török ellenállásba ütköztek. Azt az akadályt, amellyel a mintegy tízezernyi török a hadseregük útját akkor lezárta, a császári hadvezérek tulajdonképpen csak a csata után láthatták, amikor augusztus 15-én már, mint győztesek visszatértek a kistótíalui völgybe. A 11-i táborozásról északnyugati irányból készített madártávlati kép szerint a hadsereg a völgy délkeleti végében táborozott, a ma is meglevő, északnyugat-délkeleti irányban húzódó mocsártól keletre. 15-én az akkori táborozást ábrázoló művész délnyugati irányból örökítette meg a helyszínt.

2 Ezen a képen már látni lehet azt a sáncrendszert is, amellyel a törökök négy nappal korábban megakadályozták a császáriak vonulását. Ezt a terepet bejárva, mi magunk megállapítottuk, hogy a törökök a völgyön végighúzódó természetes törés végében hányták fel a sáncaikat. Az augusztus 15-i táborozásról készített képen még látható Bisse középkori templomának a romja is. Ennek a helye ma a falu határának a Szentegyház nevű dűlőjében található. A rpm alapján tudjuk a török sáncok helyét és a 15-én visszatért hadsereg bajor tábor-részének az északnyugati végét is. Augusztus 12-én napkeltekor, tehát úgy fél ötkor, a császári sereg tábort bontott. Az útjukat elvágó sáncok és a törökök miatt Bisse felé nem mehettek, ezért az előző nap megtett úton indulak el, hogy a Villányi hegység déli oldalánál vonuljanak Siklósra.