Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)
Előadások és tanulmányok - Szakály Ferenc: A felszabadító háborúk történeti helyéről (Ki felelős a hódoltsági terület pusztulásáért?)
Gyimóti ezután - Szeremlén, Kecskeméten és Nagykőrösön meg-megpihenve - Debrecenbe költözött, s miután a veszprémi hajdúk állandóan keresték és fenyegették a megfizetetlenül maradt váltságdíjért, akkor sem mert hazatérni, amikor tudomására jutott, hogy Esterházy János győri vicegenerális hadbíróság elé állíttatta Babócsay Ferenc veszprémi kapitányt és embereit a budai ostromról való távolmaradásuk és a baranyai keresztények fosztogatása miatt. 56 Mint láthattuk, az érintettek a felszabadító háború idején hazánkban megfordult valamennyi hadsereg katonáit megemlítik pusztítóik és nyomorgatóik sorában. Ha ez utóbbiakat pusztán a rájuk vonatkozó említések száma alapján - vagyis: mechanikusan - „rangsoroljuk", az alábbi sorrendet kapjuk: 1. a törökök segédcsapataiként ide vezényelt, portyázásra és megfélemlítésre használt krími tatárok 2. a szövetségesek oldalán harcoló, de az idegen zsoldosokétól eltérő harcászati feladatokkal megbízott magyar végvári katonák, akik - miként korábban is - buzgón sarcolták a védtelen lakosságot; közülük kiváltképpen a kóborló hajdúktól tartott a föld népe 3. a különböző rendű és rangú török táborokból kibocsátott török portyázok 4. az ostromlott Bécs segítségére érkezett és a hadjárat befejezte után Magyarországon keresztül hazavonuló lengyel hadak, amelyek annak dacára, hogy mindössze egyetlen évben fordultak meg a magyarországi hadszíntéren, kirívóan rossz emélkezetet hagytak maguk után 57 5. a reguláris szövetséges hadseregben szolgáló nyugati zsoldosok, akiket a korabeli magyar szóhasználat a „németek" gyűjtőnév alá foglalt, függetlenül attól, hogy a Német Birodalom mely részéből vagy éppen azon kívülről érkeztek. A hadműveleti területek népességére leselkedő veszélyek sokrétűségét illusztrálandó, fenti „adattárunkba" felvettünk olyan dúlásokat és fosztogatásokat is, amelyek a jelek szerint ugyan nem vezettek az adott település pusztán hagyásához, de nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy a hadjáratok által már amúgy is megfélemlített lakosság végül is az elmenekülés mellett döntött. Ha ezeket az eseteket ehelyütt nem vesszük figyelembe, úgy a pusztítók „rangsora" az alábbiak szerint módosul: 1. tatárok 2. török portyázok 3-4. kóborló magyar végváriak, illetve németek. Ha figyelmünket mindemellett még a nagyságrendre is kiterjesztjük, a felelősség kérdése még egyértelműbb megvilágításba kerül. Míg a magyar végváriak és a németek számláját egy-egy helység - Alsónémedi, illetve a lengyelek által már megdúlt, Buda ostromai által amúgy is veszélyeztetett Ráckevi (néhány hónapra terjedő) - pusztulása terheli, addig a törökök - igaz, időlegesen - egy egész nógrádi tájegységet kényszerítettek menekülésre, a
