Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Szita László: Kutatási problémák az 1687. évi hadjárat történetéről

Megállapíthattuk, hogy Erdély a császári hadsereg kezébe a Harsányihegy melletti nagy győzelemnek egyenes következményeként kerülhetett. Választ szeretnénk adni, hogyan volt lehetséges Erdély ellenállás nélküli megszállása? Az egyesült sereg mintegy kétharmada tette meg az elképzelhetetlenül nehéz utat a Harsányi-hegy alól Erdélybe. A Duna-Tisza-közén vonulgatva, a Tisza mentén északra előrenyomulva, Szilágysomlyótól egy ágyúlövésre letáborozott, majd október 11-én átlépték a csapatok Erdély határát.

28 Augusztus 18-tól, dunaszekcsői szigeti táborozástól Szilágysomlyóig az út huszonnyolc megpróbáltatásokkal teli napig tartott. A császári sereg csak az időjárás ellen harcolt, s ez súlyos pusztítást végzett soraiban. Augusztus 21-én óriási viharban meneteltek, s csak nagyon lassan tudtak a megrongált dunai hídon átjutni. 23-án a dávodi táborban óriási éjszakai vihar tombolt, a sárban és a megáradt mocsarakon újabb és újabb töltéshidakat kellett építeni, hogy előbbre juthassanak. Ötnapos további állandó esőzés kísérte a keserves előrenyomulást, a fővezér is megbetegedett, erős hurutot kapott. Amikor a sereg elérte Erdőddel szembeni térséget, „...sokan megbetegedtek, lebénultak . . . sok beteg katona meghalt, akiknek nem jutott száraz fekvőhely . . .". Újabb esőzés Szeged felé kényszerítette fordulni a sereget. Ott láttak reményt egy nagyobb pihenőre és élelmiszer-szállítmányra. A szakadatlan újabb eső és a beköszöntött rendkívüli hideg beláttatta a vezérekkel, hogy minden további törökellenes hadjárat folytatása reménytelen. Miksa Emanuel „... Bécsbe indult, miután elvált a vezértől, s kifejezték minden elismerésüket és barátságukat, amit a két vezér egymás iránt érez. Badeni Lajos herceg és a hadsereg minden önkéntese követte.. ."

29 A szeptember 7-i napló bejegyzése szerint a betegek száma megemelkedett, ismét sokan meghaltak. Ugyanazt a bejegyzést láthatjuk szeptember 8-án is. Értesülünk arról is, hogy a gyalogságra állandóan várakozni kellett, mert „olyan nagy volt a sár, hogy a fáradtságot csak kevesen tudták legyőzni". A 11-i bejegyzések még mindig az áradó vizekről és a szüntelen esőzésről panaszkodtak: „Kelebián . . . mivel egyre inkább esett nem tudtunk másnap a sárból kimászni. A betegségek annyira elterjedtek, hogy túlzás nélkül mondhatjuk, a rossz idő miatt több embert vesztettünk, mint a török elleni csatákban ..."

30 12-13-án bejegyzés arról számolt be, hogy hadseregrészek le-lemaradtak, mert a meggyengült gyalogos csapatok nem tudták a szokásos menetidőt tartani. A „német lovagrend nagyurának vissza kellett vonulni, mert magas lázban szenvedett". 19-én megrázó sorokat vetettek a napló lapjaira: „. . .Az egész menetelés alatt igen sokat szenvedtünk a nagy és hideg esőktől. A gyalogságunk nem tudott haladni, s így a vezér aki hátul maradt, sok szerencsétlen gyalogost