Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

Várad utcában Egri Demeternek egyik kezét elvágták s az másikat is halálos sebekkel illetvén megholt Német utca Kápolnási Jánosnak kezeit, lábait fafürésszel fürészelték, ki miatt sem él, sem hal. Firián lstvánné az sok kinzások miatt sem él, sem hal, meg is kórságosodott. Mező Mihály feleségestől összerontatott. Ezeken kivül mennyi szivekben megbontakozott, az vagyonból éhen hálásra jutott, kinzás miatt az munkára alkalmatlanná tétetett, télviz idején bujdosásra s mezitelenségre jutott és mások házok alá szorultak, azoknak számokat csak az Isten tudja."

18 Az a tény, hogy Debrecen 1693-ban 1. Lipóttól a „sok elszenvedett bajok, megpróbáltatások"-ra hivatkozva kapta meg a szabad királyi városi rangot, azt látszik igazolni, hogy az udvar is tudott a kegyetlenkedésekről, hogy megelégelték Caraffa szadizmusát, s ha mással nem, legalább egy utalással kedveskedni akart a régi erejétől, gazdagságától, politikai súlyától megfosztott Debrecennek.

19 A debreceni Caraffa emlékekre rokonaim körében, gyermekkoromban figyeltem fel. Dihen Mihály 1939-40 táján gyakran káromkodott Caraffa nevével; hogy így, meg úgy csináljon veled vagy velük Karaffa, hogy a karafás ménkű üssön belé, és így tovább. Nagybeteg ember volt, betegségét gyakran hasonlította Karaffához; a Karaffa ült meg, az kínoz, mondogatta. Kérésemre egy alkalommal aztán arról is beszélt, hogy ki és mi volt ez a Karaffa. „Hát az egy fene kegyetlen német generális vagy mi volt, aki meg a katonái igen nagy pocsékolást vittek végre Debrecenben. Kirabolták a népeket, halomra gyilkolták az embereket, élvezték, ha kínozhatták őket. Igen sok embernek meg asszonynak bajonettel kihegyezték az ujjait, meg meztelenre vetkőztették őket, oszt a házban rakott tűzből vett parázzsal sütögették a testjeiket. Hány, meg hány embernek kitolták a szemit! Futott volna is a nép minden felé, de nem tudott, mert minden kaput lezártak, strázsáltak mindenütt. Teljesen tönkre tette ez a Karaffa a várost, az egész polgárságot. Felégetve, kirabolva, hótra ijesztve hagyta aztán itt a várost a mérhetetlen kinccsel, amit kicsigázott az emberekből". A második világháború előtt még sok olyan debreceni ember élt, aki hasonlóképpen tudott beszélni a „Caraffa-járásról", Caraffáról. Az elszenvedett „csigázásokról" részletekbe menő emlékeik voltak. Sajnálatos, hogy a „Caraffa-járás" emléke napjaink Debrecenéből szinte teljesen eltűnt. Csak az úgynevezett erdős puszták (a várostól keletre elterülő erdős terület) egyik legöregebb lakóját hallottam 1973-ban úgy káromkodni, hogy „Karaffa baszta az anyádat!". Azonban arról már semmit sem tudott, hogy ki volt, mi volt az a Karaffa. Hasonlóan nem tudja egy öreg banki lakos sem 1973-ban, hogy miért mondta veszett kutyáját, amit aztán elpusztítottak, Karafa-kutyának. 1975-ben elmentem az egyik debreceni öregek napközi otthonába és az ott lévőktől érdeklődtem Caraffa felől. A jelenlévő 31 hatvan és nyolcvan év közti debreceni öreg ember közül senki sem tudta, hogy kiről.