Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

mentek. Ha pedig azokat a naturálékat is, amellyek annyi regementeknek adattak, hozzátesszük, az elszaladtaknak szolgalatjukat, elprédált jószágokat, elrontott házaikat, épületijeiket, a tiszteknek adott sok fizetésekkel, vagy más szin alatt kitekert discretiokkal összvevetjük; a militia által tett alkalmatlanságokat, excessusokat, kártételeket, tolvajságokat, embereinknek vereségeket, megölettetéseket, gyújtogatásokat, és mindeneket valójábann, szoros becsű szerént gondolóra vesszük; mindeneknek igaz Ítéletek szerént kártételek fizetésekkel együtt két milliónak summáját felül haladják."

17 Az idézetből szépen kitűnik, hogy Debrecent hogyan, mily mértékben tette tönkre Caraffa. A gyilkosságokról, kínzásokról csak summásan emlékezett meg Pósalaki. Pedig ezek talán még jobban megmaradtak a debreceniek emlékezetében, mint a mérhetetlen anyagi veszteség, a lakosság nagy részének elszéledése, sok ház elpusztulása. Debrecen kézműves-kereskedő mivoltára utal az emlékirat azon kitétele, hogy Caraffa elvette a Debrecenbe hozott, itt letétbe helyezett, árusításra előkészített árukat is. Ez nagyban hozzájárult, hogy Debrecen kereskedelmi hitelét vegye, bizalmat adó biztonságától megfossza. Ezzel vált a „Caratía-járás" Debrecen kézművességének-kereskedelmének tönkretevőjévé. Mindezeket tudva szinte érthetetlen, illetőleg nagyon is érthető, hogy a „Caraffa-járásról" nagyon kevés feljegyzés maradt fenn. Amit ismerünk, az regényes úton-módon maradt meg. Nyilvánvaló, hogy nem volt ajánlatos sokat foglalkozni az üggyel, volt idő, amikor nem is illett róla beszélni. Hiszen a „Caraíía-járásból" úgy-ahogy kigyógyuló város a jövőjét a császári udvartól várta biztosítani. Másrészről az udvar is helyteleníthette Caraffa buzgóságát, amivel az az egyik legjobb adózójától fosztotta meg hoszszú időre. Ezért sem lehetett ajánlatos a „Caraffa-járásról" sokat beszélni, megörökíteni apró részleteit. Legjobbnak látták elfelejteni és elfelejtetni. Pedig ezek a részletek nagyon fontosak volnának. Hiszen maga Caraffa is debreceni hőstetteivel dicsekedve fenyegetett, zsarolt meg később több várost, főurat. Ezek az „apró részletek" tették Caratfát félelmetessé, olyan dúlóváfosztóvá, aki elől legjobb volt kitérni, elmenekülni, ha csak lehetett. A feljegyzések hiánya miatt tulajdonítunk nagy jelentőséget annak az egykorú feljegyzésnek, ami összeírásszerűen, utcáról utcára menve írta le Caraffa módszereit, hihetetlen kegyetlenségét. Azt a töredékesen megmaradt feljegyzést, amit az alábbiakban közreadunk, minden bizonnyal Gyulai Ferenc, Dániel István és Deli Mihály erdélyi küldöttek írták, helyi tapasztalataik és az akkor készített kimutatások alapján. Ezt a feljegyzést azért is jó közölnünk, mert az ebben felsorolt kínzások, kegyetlenségek maradtak meg az emlékezetben, ezek végeredményében a ,,Carafta-járás" emlékei. „Anno Domini 1686. Debreczen városában esett kínzásoknak és haláloknak szomorú leírása. Uj utcában Barta Imreh városunknak procatora kilencedik hallatlan kinzás után miután lábainak ikráját leverték volna, inaiknál egyéb lábain nem maradott, megholt.