Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

készületeket tett a veszedelem elhárítására. Nem egyszer úgy, hogy a különböző hadmozdulatokról, tudomásukra jutott haditervekről tájékoztatták a törököket, a bujdosókat, Thökölyt, az erdélyi hadakat, védelmet kérve tőlük a város számára. Caraffának különösen az önvédelemnek ez a módja nem tetszett, és ezért is szánta el magát Debrecen megbüntetésére. Meg természetesen azért is, hogy a még mindig gazdag várost kirabolja, és a ragadmánnyal saját vagyonát és vele befolyását növelje, illetve, hogy azok egy részét hadi célokra fordítsa, hogy valamennyit a kincstárnak is juttasson belőle. Arra most nincs módunk, hogy a ,,Caraffa-járás" előzményeiről részletesen szóljunk. A lefolyásáról se tudunk aprólékosan beszámolni. Mégpedig azért nem, mert a város vészesét okozó kegyetlenkedésekről, az iszonyú sarcról semmiféle terjedelmesebb feljegyzés sem maradt fenn. Kivéve a Pósalaki János városi nótárius által készített, rövidre fogott, összegző jellegű emlékiratot, ami aztán minden későbbi feldolgozásnak a forrásává vált. Némely esetekben anynyira, hogy a „Caraffa-járásról" szóló részt idézetnek is vehetnénk. Azt hiszszük, hogy a „Caraffa-járásról" mi sem számolhatnánk be megfelelőbben, minthogy idézzük a Pósalaki-emlékirat idevonatkozó legbeszédesebb részét. Pósalaki azt jegyezte fel, hogy: „óh ! mi általunk és maradékaink által is siralommal említendő 1685 és 86-dik esztendők ! Mellyekbenn, minekutána azt a nagy summáját a portiónak, mely reánk csak egy téli időre erőnk felett vettetett, tudniillik négyszáznyolcvan ezer id. est Nro 480.000 Rhenens forintokat meg nem fizethettük volna, néhai nagyméltóságú gróf és generális Karaffa Antal őexcellenciája Szentjobb meg vételére minden hadimuniciókkal felkészíttetett egynéhány régementekkel executióra a városra bejövén, ágyúkat és vigyázókat a kapukra és utcákra rendelvén az egész tanátsot és electa communitást a tanácsházban berekesztette és ott őriztette, annakutána a városnak közönséges adókönyvét magához vette, abból a legtehettségesebb embereket (senkit közzülünk oda nem eresztvén) ki jegyzetté és felirta, azokra külön-külön nagy summa pénzt, úgy mint kire három, kire négy, kire öt vagy hat ezer forintokat is tetcése szerént vetvén és assignálván. Mely kijegyzéseket és kiirt balétájokat ezeknek az executorok kezekbe vévén, a cíviseket minden személy válogatás nélkül executióra, fizetésre húzta; és mindőn nem fizettek volna, kegyetlen verés és hallatlan kínzásoknak nemeivel férfiakat, asszonyokat kinzottak. Hogy pedig ezen az úton és módonn is a kívánt summa nem teljesíttethetett, a felül titulált generális más utat módot gondolt ki: Jelt adatván,- a katonaságot a városból kivitte, és kivül a város mellett megállatta; maga a kapun belől egy házban megállvánn, ahová minden szenátorokat és esküdteket hivatván, minden utcákra, amely azelőtt 12-ből állott, nyolc-nyolc ezer forintokat vetett; amelynek executiójára minden utcákbann egy-egy compánia militiát rendelt és utcánként el-osztott, kik zászlókkal és trombitáknak harsogásával a városra béjövénn, kiki a reá bizott utcákat el foglalta; a szenátorokat és esküdteket, akiket magával lovai mellett gyalog bevitt, egy házban arrestáltatta,- a többi cíviseket minden házakból, a hol férfiak és gazdák nem találtattak, az asszonyokat vagy szolgákat egy házhoz, mint a juhokat a mészárszékre hajtatta; és akik abba nem fértek, az udvarra rekesztette és tatár módjára meg kötöztetvén, kegyetlen vereségekkel, kínzásokkal kinzottak; úgy annyira, hogy ezen két rendbeli executionak idején a szegény nyomorult senyvedőknek és azoknak kesergőknek siralmok, kiáltozások az utcákbann, magoknak az executoroknak bámulására és rajtok való szánakozására hallatott. Senki az utcákban járni nem mert, akit kin találtak, a többek közzé executióra húzták. Mely kinzásokbann vagy a hóhérlásokbann férfiak és asszonyok, rész szerént az executoroknak