Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Dankó Imre: A „Caraffa-járás" emlékei

tussá lett településeken is, a hódoltság messzi vidékein is maradt egy-két katolikus, akiknek lelki gondozásáról az általános paphiány miatt a licenciátusok gondoskodtak, ahogy azt Juhász Kálmán kiváló egyháztörténészünk még 1912-ben bemutatta.

9 Illetve ahogy ezt egy általunk, a pécsi Janus Pannonius Múzeum évkönyvében közreadott és magyarázott egykorú egyházlátogatási jegyzőkönyv is állítja.

10 Számos ilyen ellentmondást felfedve fogalmazódott meg az a vélemény, hogy a különböző összeírok, az akármilyen csekély számban is, de mégiscsak lakott falvakat, mezővárosokat (például Békés megyében) szándékosan írták össze lakatlanként, gazdátlanként, hogy ezáltal is megkönnyítsék a birtoktelepülés újravaló eladását, elajándékozását, az újszerzeményi bizottság munkáját. Mindezek a szempontok arra mutatnak, hogy a felszabadító háborúk kora korántsem ismert kielégítő mértékben. Főleg nem településtörténetileg. Szükségesnek látszik, hogy a török jelenlétről, a bármily céllal az országban tartózkodott idegen hadak kártevéseiről előítélet, részrehajlás és ahogy Szakály Ferenc is mondta, mindenféle emocionális indíték nélkül tudjunk beszélni, hogy be tudjuk vonni a kutatásba az eddig figyelmen kívül hagyott forrásokat, hogy különösen elmélyítsük a XVI-XVII. századra vonatkozó történeti statisztikai - történeti demográfiai kutatásokat. Különösen hangsúlyoznunk kell az előítéletmentes szemlélet és interpretálás fontosságát, ugyanis az eddigiekről könnyen megállapítható, hogy mindkét irányban szélsőségesen elfogultak voltak. Arról szó sem lehetett, hogy a felszabadító háborúk egészét, ami végeredményében óriási szenvedéseket és veszteségeket jelentett hazánk lakossága számára, és végül is lakosságunk nagy része kicserélődéséhez, településeink etnikai képe megváltozásához vezetett, reálisan értékeljük. Arról nem is szólva, hogy az ország rendi, tehát feudális függetlenségét nemhogy nem állították helyre, hanem több-kevesebb sikerrel erősen korlátozták, sőt elvették, hogy summás megítélés szerint mondjuk, az országot gyarmati állapotba kényszerítették. Mint ahogy azzal se nézhettünk szembe következetes tárgyilagossággal, hogy a korabeli magyarság gazdasági, társadalmi és kulturális berendezkedése, felfogása mennyiben volt haladó, mennyiben fűzte társadalmunkat, törekvéseinket Európához, hogy mily mértékben volt helytálló a pápai és a császári udvar azon megnyugtató (a megnyugvást elősegítő) indoklása, amit Oswald Redlich Ausztria történetében, 1921-ben abban foglalt össze, hogy „Ungarn und Siebenbürgen blieben endgültig dem westlichen Kulturkreis gewonnen", azaz Magyarországot és Erdélyt véglegesen megnyerték a nyugati művelődés számára.

11 Hiszen nyilvánvaló, hogy Ausztria nem Európa, illetőleg nem az igazi Nyugat-Európa, amellyel viszont éppen a XVI-XVII. században túlnyomó többségben protestánssá lett magyarság tartott fenn nagyon is virágzó kapcsolatokat papjai, deákjai, onnan behozott könyveik, eszméiken keresztül.