Szita László (szerk.): Előadások és tanulmányok a török elleni visszafoglaló háborúk történetéből 1686-1688 (Pécs, 1989)

Előadások és tanulmányok - Rázsó Gyula: Budától-Belgrádig. Badeni Lajos két háborús esztendeje

Az általában csak í

,Türkenlouis"-nak nevezett Lajos Vilmos - e néven első - bádeni őrgróf személyiségének, politikai és katonai tevékenységének elemzése a történész számára különösen izgalmas és hálás feladat, főleg ha arra gondolunk, hogy - ismereteim szerint - eleddig még nem is történt erre említésre méltó kísérlet.

1 S hogy csak néhányat említsek a sok érdekes kérdés közül: miért nem valósultak meg elismert tehetsége és becsületessége ellenére politikai célkitűzései (a lengyel királyi cím, majd a választófejedelemség megszerzése)? Továbbá, hogy jóllehet 1674-től egészen 1707. január 4-én bekövetkezett haláláig szinte szünet nélkül katonáskodott, méltán nagy hírnevét mégis csupán három sikeres esztendőnek - 1689-1691 — köszönhette. Az is figyelemreméltó, hogy taktikusként a vakmerőség, gyors elhatározás, haláltmegvető bátorság jellemezte, addig stratégaként Montecuccoli méltó tanítványának bizonyul óvatosságával és tervszerűségével. Ehhez kapcsolódik szorosan a két hadszíntér - a török és a francia - közötti minőségi különbség, utóbbinál az egyetlen Marlborough-t kivéve, - ő természetesen nem harcolt az oszmánok ellen - megfontoltan lépegető „metodistává" váltak az oszmán-ellenes harcok legvadabbul rohamozó, legrámenősebb katonái is. A leginkább vonzó probléma mégis annak bemutatása: hogyan válik szinte egyik pillanatról a másikra egy, korábban csupán vakmerő lovasrohamairól és csípős megjegyzéseiről híres - vagy inkább hírhedt -, parancsot nem tűrő fenegyerekből széles látókörű, kiváló stratégiai képességeket felmutató, óvatos, és ha lehetőséget lát, rendkívül vállalkozó szellemű, kiváló hadvezérré. Ez a változás annál is inkább feltűnő, mivel korábbi javaslatai inkább a stratégiai készség hiányáról árulkodtak. (Ld. az 1684-i budai ostrom szorgalmazását, az 1686-os első haditerv Székesfehérvár ostroma támogatását, a két, önállóan működő hadsereg: Lotharingiai Károly, ill. Miksa Emanuel bajor választó vezetése alatt, balsütetű eszméjéhez való makacs ragaszkodást.) Azt is meg kell állapítanunk viszont, hogy ezekben az elképzelésekben nem is anynyira katonai, mint inkább személyes szempontok - a Lotharingiai lejáratása - játszottak döntő szerepet. További elemzést jelentene annak vizsgálata, mi okozta, hogy a korábbi jó viszony annyira megromlott e két kiváló katona