Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

II. TANUMÁNYOK

költözött a kistótfalui völgybe. Dünnewald lovassági tábornok is aznap indult el tízezer emberrel Szlavónia felszabadítására. A fősereg Kistótfalunál csak egy éjszakát töltött és 16-án átvonult Mohács mellé. Az ottani hajóhidat ismét lefektették. Két nap múlva Dunaszekcsőnél átkeltek a Mohácsi szigetre, ahol három napig, augusztus 21-ig pihentek. Erre részben a rossz időjárás is kényszerítette a tábort. 22-én a két hadsereg a szigetről átvonult Baja alá. A következő napokban dél felé vonultak, hogy Dünnewald hadoszlopának a mozdulatait a Duna-Tisza köze felől biztosítsák. Az augusztus végi hideg esőben a Duna bal partját övező mocsarak közt jártak, amikor rájuk törtek a járványok, elsősorban a fázásos eredetű légcsőhurut. Augusztus 29-én Szondra érkeztek, ahonnan láthatták a Dráva torkolata közelében fekvő Erdőd várát. Szondon a katonák már tömegesen megbetegedtek. A császári hadinapló csak szűkszavúan számol be a betegek állapotáról, de a néhány sor közül is kiolvasható, hogy sok katona halálát a betegségéhez társuló kimerüléses állapot okozta. Az akkori, rosszul cserzett bőrből kézzel varrt lábbelik az esőben, sárban mindig nedvesek voltak, az átázott posztó ruha sem száradt meg rajtuk. A lakatlan vidéken mégcsak szalmához sem juthattak, hogy ne a nyirkos földön feküdjenek. Az esőzésben a folyók megáradtak és a mocsarak felduzzadtak. A török hadsereg további széteséséről is érkeztek a hírek. A hadvezérek mindezek alapján már tudták, hogy azon az őszön Dél-Magyarországon nem lesz nagyobb hadművelet. Miksa Emánuel és Badeni Lajos a lotharingiai herceg erdélyi akciójában nem akartak részt venni, ezért szeptember 3-án elindultak Bécsbe. Az önkéntesek, akiket nem kötelezett az október végéig tartó szerződés, mint a zsoldosokat, szintén velük mentek. Akkor már Bácsszentiván és Apatin környékén táboroztak, nagyobb élelmiszer szállítmányokat várva, hogy elindulhassanak a legközelebbi utánpótlási bázis, Szeged felé. A hadsereg szeptember 4-e és 13-a között javulni nem akaró esős időben folytatta az anabázisát a lakatlan Bácskán keresztül. A betegségek tovább terjedtek a katonák közt, sokfelé már iható vizet sem találtak. Lotharingiai Károly szeptember 11-én Kelebián nemcsak a betegségek további terjedését íratta be a hadinaplóba, hanem még ezt az értékelést is: ,,. . . a rossz idő miatt több embert vesztettünk, mint a török elleni csatákban". Ugyanaznap a törökökről is kaptak a kémek útján hírt: az ő táborukban még többen betegedtek és haltak meg, mint a keresztyéneknél. Szegeden túl, Csányteleknél a herceg már hátramaradt, hogy összeszedesse és a vonulók után szállíttassa az eső, a hideg és az éhezés miatt mozogni sem tudó gyalogos katonáit. Ez a győztes, de a győzelem után még sokat szenvedett hadsereg Szolnokon átkelt a Tiszán és október elején érkezett Erdély határához. Lotharingiai Károly erélyes követelésére a hadsereg jó része Erdélyben töltötte a téli pihenőjét és a következő évben onnan indulhatott Belgrád ostromához. A fejedelemség a katonai megszállás után a Habsburg uralkodó hűségére kényszerült.