Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

colhatta volna magát és, ha kiépíti a tervezett helyen a védelmi állásait, mégcsak meg sem lehetett volna közelíteni. Eközben észre lehetett venni és a főherceg őfensége, valamint a lotharingiai herceg is látta, hogy sok janicsár zászlóalj vonul jobb kéz felé és erősítésképpen a megmaradt ellenséges lovassághoz akar csatlakozni. Szemmel látható volt, hogy ezután még nagyobb erővel akarnak ránk támadni, mint előzőleg. Ezt a szándékot mindenki meg akarta akadályozni, de úgy, hogy az ellenség mégcsak levegőhöz se juthasson sokáig. Tehát úgy igazán meg kell támadni, annál is inkább, mivel a hadseregünk előzőleg már megmutatta, hogy ehhez jókora kedve és bátorsága van. Ennek azután az lett a következménye, hogy Badeni Lajos herceg és balra tőle Piccolomini gróf az ezredeivel, a választófejedelem őfensége rendelkezése alapján megszállták a nagy heggyel határos magaslatot. A választófejedelem őfensége gróf Johann Baptista von Arco vezérőrnagy ezredével'

11 és több második vonalbeli svadronnal benyomult abba a völgybe, ahol az ellenség a legerősebb volt és a legnagyobb tömegbe gyűlt össze. Serényi gróf néhány zászlóaljjal

42 előrenyomult és az oldalakat fedezte. Néhány lövege jó hatást ért el: az ellenségben, amely igen sűrűn állt egymás mögött, nem kis kárt tett és nagy lendülettel vonult előre. Piccolomini néhány svadronja olyan nagy hévvel támadt az ellenségre és nyomult messze előre, hogy a törökök a hátukba kerültek és a Commercy ezredből 150-et megöltek, köztük magát Ligneville

/,;l főstrázsamestert is. Még nagyobb kár is eshetett volna, ha a választófejedelem őfensége nem vezényelte volna oda a már említett Arco vértes ezredet. Az ellenségnek nem jutott elég idő az alattomos hadmozdulat végrehajtására. Piccolomini fenti svadronjai lélekzethez jutottak és ismét visszahúzódhattak a harcvonalba. A közelükben levő embereink előrenyomultak, az ellenség pedig egyre jobban visszavonult előttük és az egyik helyét a másik után adta fel. A janicsárokat fokozatosan kiűzték a bozótból és a többi ellenséges haderőt egymás után mindenhol visszaszorították. így a mi első harcvonalban levő lovasságunk nem messzebb, mint 150 lépésnyire az ellenség védelmi állásaitól és ágyúitól megállt. A választófejedelem őfenségének bal oldalon is el kellett indítania a többi emberét előre; a lovasság is ugyanolyan vonalba fejlődött, de már az ellenséges ágyúk és muskéták tüzében. Mivel azonban már közel voltak, a legtöbb magasan ment el, egy ideig kitartottak, őfensége minderről ismételten értesítette a lotharingiai herceget. Különösen azt hangsúlyozta, hogy a mi oldalunkon már olyan közel állunk az ellenséghez, hogy ki lehet erőszakolni védőművei bevételét és kiűzését azokból. Erre azután a gyalogság is azonnal előre jött, rájuk támadt és ezzel jelentősen hozzájárult a győzelem kezdetéhez. A lotharingiai herceg őfensége a jelenlétével bátorságot öntött a katonoságba. Személyesen a mi balszárnyunk jobb felére állt, mert jelentették neki, hogy a nagyon sűrű erdőn az emberei nem tudnak áthatolni. Eközben a mieink szembe találkoztak az ellenség lovasságának azokkal a svadronjaival, amelyek még nem hátráltak meg és bekerítették őket. A törökök nemcsak a maguk által tört réseken hátráltak vissza, hanem még a saját védőműveiket is átugratták, ha azok az útjukban voltak. Ebből már következtetni lehet arra a zűrzavarra, amely ezután támadt közöttük. Emiatt a választófejedelem őfensége kiadta a parancsot, hogy az egész balszárny haladék nélkül nyomuljon