Nagy Lajos - Szita László: Budától–Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686-1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez. A nagyharsányi csata 300. évfordulójának emlékére (Pécs, 1987)

III. VÁLOGATOTT DOKUMENTUMRÉSZLETEK AZ 1686-1688. ÉVI HADJÁRATOKHOZ

Felderítő térképvázlat Mohács-sziget térségéről, a bajai-szekcsői útról és a dunai hajóhidakról. (GLA. Htk. Bd. VI. 6.) szünk magunkkal, hogy a Dunán hidat verhessünk, s támogassuk Dünnewald gróf hadmüveletét a Dráva másik partján, majd a Tiszán folytatnánk utunkat Gyula felé, hogy a hadseregnek szálláshelyet keressünk a télre. S ez az egyik legnagyobb s legfontosabb dolgunk, amit az idő előrehaladtával el kell végeznünk. Pár nap múlva meg fogjuk tudni az előrenyomulás célját, a tábornokaink az udvarból várják a parancsot. Mantovai herceg, aki a 12-iki (nagyharsányi) csatában látta ennek a hadjáratnak a legnagyobb tettét, 20-án elvált a hadseregtől, miután a vezérrel és választófejedelemmel együtt kölcsönösen kifejezték egymás iránti barátságukat és megbecsülésüket. Már négy napja, hogy semmi biztos hírünk nincs az ellenségről. A legutóbbi az volt, amit a mohácsi táborban hallottunk a görögöktől, akiknek a jelentése nem mindig megbízható. Azt mondták, hogy a törökök péterváradi hídnál lévő őrsége látva a halottak nagy tömegét, akik a Drávába vesztek és akiket a Duna a hajóhídjukig sodort, azon voltak, hogy lerombolják azt és Belgrádba menekülnek. A fővezír, hogy a csapatokat megállítsa, kihirdette a békét a hadseregében, mely még mindig több mint 80 000 emberből állt, de olyan fokú köztük az ellentét, hogy egymást öldöklik, s a nagyvezír már néhány pasát megfojtott ott. Ha mindez igaz, s reméljük ezt majd a többi szökevény is megerősíti, akkor ez a győzelem is a magasabb tisztjeik pusztulását jelenti, s ők maguk pusztítják el egymást, akárcsak a bécsi és az esztergomi csata, majd Buda ostroma után.