Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)
Kalász Gyula: Pécsi iskolák a szerb megszállás alatt
Kalász Gyula: Pécsi iskolák a szerb megszállás alatt Az országos forradalmi hangulatot leképező helyi szociáldemokraták az invázió hírére a feltartott kéz politikájával reagáltak a Doktor Sándor és Hajdú Gyula által a Pécsi Napló ban közzétett felhívásukkal. „A Pécsi Nemzeti Tanács az idő rövidsége folytán ez úton hívja fel a város lakosságát, hogy a városnak csütörtökön szerb katonaság által történendő megszállása esetén a szerb katonaságot a legteljesebb nyugalommal fogadja és semmiféle ellenállást vagy ellenszegülést ne kíséreljen meg. A közönség magatartása a többi városokban is biztosította a nyugalmat, a rendet és a szerb csapatok teljes fegyelmezettségét. "4 Hogy Pécs vezetése hogyan reagált az eseményre, azt Nendtvich Andor polgármester jelentéséből ismerhetjük meg: „[...] kötelességemnek tartottam a város érdekében, hogy a város tanácsa élén a pályaudvaron fogadjam őket, és ama reménynek adjak kifejezést, hogy a jogos megszállással járó jogaikat túllépni nem fogják, hanem a város lakosságával békés, barátságos együttműködésben várják itt be a békekonferencia döntését. Ezt válaszában a parancsnok bennünket kedves testvéreknek szólítva meg is ígérte. Sajnos ezen első ígéretet, mint általában egy ígéretet sem tartottak be."5 Valóban, a kezdeti időben a megszállást végrehajtó szerb királyi csapatok főtisztjei a lakosság iránti barátságukat igyekeztek bizonygatni. A magyarországi forradalmi zavargások miatti rendfenntartó szerepüket hangoztatták, s hogy erővel távol tartsák a térségtől a terjedő kommunista veszélyt. Azonban szinte átmenet nélkül a szerb parancsnokság intézkedései által lehullt az álarc a belgrádi kormány annexiós törekvéseiről. Azt akarták kierőszakolni, hogy a város és a térség maga kérje ennek az országrésznek a Szerb Királysághoz való csatolását. Az elbirtoklási szándék tehát nyílttá vált, ami ellen a városban közfelháborodás söpört végig. Kiáltványt szerkesztettek, aminek aláírásához az iskolák tanári kara és diáksága is csatlakozott. Követelték benne a megszállás megszüntetését és visszatérést az anyaországhoz. A törvényhatósági bizottság 1918. december 3-i közgyűlésén ezzel a Néphatározattal megerősítve tiltakozott az SHS államhoz való csatolás szándéka ellen.6 A belgrádi egyezmény, állítólagos hadijog alapján, előírta „a szövetségesek katonai szükségletének kielégítését" (III. pont) és az okozott károk természetbeni kompenzálását (IV-VIII. pont), valamint intézkedett, hogy a „requirálások meg lesznek engedve azzal a feltétellel, hogy ne legyenek önkényesek" (XII. pont).7 A győztes terpeszkedő önkény, amely mögötte érezte a nagyhatalmak bátorítását, a harácsolásban, fosztogatásban, barbár prédálásban kapott szabad kezet, hiszen valójában nem is volt Magyarországnak a győztesek által elismert törvényes kormánya. (Zárójelben még ide kívánkozik, hogy hadereje sem létezett, amellyel megvédhette volna területi integritását, így eleve fait accompli helyzetbe hozta magát.) Franchet d' Espérey szavai a november 13-i egyezkedésen fényesen igazolták a szabad kéz politikáját. Itt szembesítette Ká4 Pécsi Napló, 1918. november 14. 5 NENDTVICH 1921,208. 6 Vö.: MNL BaML IV. 1406. a. Pv. Közgyűlési jkv. 217/1918. dec. 3. 7 RAFFAY1995,56. 80
