Bősz Attila (szerk.): A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML Pécs, 2020)

Tegzes Ferenc: "A pécsi hadiárvák jótevője". Mendlik Oszkár (1871-1963)

Tegzes Ferenc : „A pécsi hadiárvák jótevője". Mendlik Oszkár (1871-1963) enyhítésére sietni szíves volt, úgy a magam, mint a megajándékozottak nevében hálás köszö­­netemet fejezzem ki. Egyben sajnálattal kell közölnöm, hogy azon kívánalmának, mely szerint az ajándéktárgyak karácsony elő délutánján osztassanak, eleget nem tehettem. Ugyanis a megajándékozásra jogosult családok összeírása, azok anyagi és családi viszo­nyainak alapos kipuhatolása oly tetemes arányú munkát rótt az általam erre a célra felkért hölgybizottságra, hogy annak a kitűzött időre való lelkiismeretes és pontos feldolgozása, a ki­fejtett hatványozott mérvű munkásság dacára lehetetlen volt. Ehhez járult még az a körül­mény is, egyes ajándéktárgyakat a helybeli kereskedőknél megfelelő készletek híján, -más vá­rosból kellett beszerezni. A küldött és egyesek önkéntes adakozása folytán 12540,30 korona felszaporodott adomá­nyon ruházati cikkeket, iskolai és játékszerek szereztettek be. Továbbá figyelemmel a tüzelő anyagoknak és az élelmiczikkeknek háború okozta nagymérvű megdrágulására, egyes, nyo­masztó anyagi helyzetüknél fogva arra reá szorult családok részére,- kőszenet és sertészsírt is szereztünk be, miután a segélyezésnek ezen neme a gyermekek első rendű érdekét volt hivatva szolgálni, s mint ilyen Tekintetességed intenciójával sincs ellentétben. Az ajándéktárgyak két alkalommal osztattak ki, első ízben megfelelő ünnepély keretében, a város székházának dísztermében, múlt év december hó 31-én, másodízben pedig 1916. évi ja­nuár hó 6-án. Végül tisztelettel közlöm, hogy az adományok felhasználásáról és az ajándéktárgyak kiosz­tásáról egybeállított kimutatásokat, -a kívánalomhoz képest Király Domokos cs. és kir. oszt­rák-magyar főkonzul úrnak egyidejűleg megküldöttem. Pécsett, 1916. évi 111/10.ny> Pécs város Törvényhatósági Bizottsága (a közgyűlés) 1916. április 6-án tartott ülé­sén - a polgármester indítványára - tudomásul vette Mendlik Oszkár „fejedelmi ado­mányát", s ismételten kinyilvánította hálás köszönetét „ezen nemes szívre és hazafias érzületre valló adományért".34 35 Mendlik Oszkár 1916. december 5-i keltezéssel újabb adományozásáról értesítette a pécsi polgármestert. Ezt az egyik helyi sajtó le is közölte: „Mélyen tisztelt Polgármester Ur! A Haarlemi Bankegyesület által a mai napon 8000 korona összeget küldöttem Nagyságod címére, ama kéréssel, hogy ez összeget a pécsi szegény gyermekeknek -kiknek helyzete legin­kább rászorul egy kis segélyre- szerény karácsonyi ünnepély keretében- praktikus segélyezésére fordítani kegyeskedjék. A segélyezés, illetve ajándékok szétosztásánál irányadóul szolgálhatnak a tavaly karácsonyra küldött segélyösszeggel összefüggő nézetpontok. Mindazonáltal teljesen Nagyságod bölcs belátására bízom, amennyiben a viszonyokhoz képest ama feltételeken vál­toztatásokat óhajtana tenni. 34 MNL BaML IV. 1406.g. Pécs város Tanácsa. 33760/1916. (E-248/1918.) 35 MNL BaML IV. 1402. Pécs város Törvényhatósági Bizottsága jegyzőkönyve. 20/1916. 227

Next

/
Thumbnails
Contents