A Nagy Háború emlékezete. A Dél-Dunántúl és az első világháború - Baranyai Történelmi Közlemények 7. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2016 (MNL BaML, 2016)
A HÁBORÚ GAZDASÁGI ASPEKTUSAI - Bősz Attila: A közúti mobilitás eszközei, erőforrásai és ezek mozgósítása a hadsereg számára az első világháborúban
Bősz Attila: A közúti mobilitás eszközei, erőforrásai és ezek mozgósítása a hadsereg számára ... ezenkívül havonként 300 pár kétfogatú szügyhámos hámszerszámot óhajtana beszerezni. [...] A katonai kincstár csakis olyan kocsikat és szerszámokat fog átvenni, amelyek a helyi szokásoknak úgy minőséget, mint kivitelt tekintve mindenben megfelelnek, mely körülmény megítélésében polgári szakértőket fognak igénybe venni.”9 A kereskedelemügyi miniszter mindezek folyományaképpen 1915. augusztus 2-án kelt levelében kérte a vármegye főispánját, hogy „egy-egy megbízható kocsigyár- tó-bognár és szíjgyártó iparost kijelölni” szíveskedjék, akik a késztermék átvételekor az átvételi bizottságban részt vesznek polgári szakértőként. A kirendelt iparosok félnapi munkáért 6, egész napi munkáért 10 korona díjazásban részesültek, ha a munkát a lakóhelyüktől távol kellett elvégezni, ennek kétszerese lehetett a díjazás összege. Az átvételeket úgy kellett szervezni a rendelet értelmében, hogy lehetőleg havonta csak egyszer kerüljön rá sor. A miniszteri rendelet bizottsági tagnak olyan személyeket kért, akik az „országos járóművek és hámszerszámok átvételénél résztvevő polgári bizalmi férfiak”. Ez a feladat tehát bizalmi jellegű volt, ami két jelentéssel is bírt. Egyrészt elismert, köz- tiszteletben álló, szakmailag megbízható iparosokat jelöltek erre a pozícióra, másrészt a „megbízható” ebben az esetben azt is jelentette, hogy a hadsereg nem fog benne csalódni, munkájára és annak minőségére mindig számíthat. 1915 augusztusában Pécsett a két jelölt kocsigyártó Varga Gyula, a későbbi neves autóépítő és Virágh József (mindkettő működött, mint Ipartestületi elöljárósági tag), a két jelölt szíjgyártó Schmidt József és Lemper József voltak. A rendelet (ez esetben is) kimondja, hogy lehetőleg helyi iparosoktól kell a szükséges eszközöket beszerezni. „A járóművek beszerzésénél elvül tekintendő, hogy azok a »Szállítási és átvételi feltételekben« felsorolt követelményekhez minél közelebb állóan, lehetőleg a póttest állomáshelyén vagy annak 40 kilométer környezetén belül, leginkább kisiparosoknál (esetleg többeknél szétosztva) biztosíttassanak.”10 A hámszerszámokra már nincs ilyen előírás, a hadkiegészítés belátására bízták, hogy honnan szerzi azokat be. A feltételeknek megfelelő országos járműért 400, egy tartalék kerékért (persely nélkül) 30, egy tartalék kocsirúdért 10, egy kétfogatú, jó minőségű, erős, középnehéz szügyhámos hámszerszámért pedig 250 korona fizethető. Természetesen a kor ismerte a sorozatgyártás fogalmát és léteztek is nagy kocsigyárak, amelyek hatalmas hadi megrendeléseket kaptak, és azonos anyagból azonos szerkezetű járművek sorát gyártották a hadseregnek. Fentiekkel csupán a kisiparnak a hadi potenciál szempontjából sem elhanyagolható szerepét kívánjuk demonstrálni. Meg kell jegyeznünk, hogy a szakirodalomban ebben a tekintetben gyakran helytelenül használt fogalom, az úgynevezett „országos jármű”, szerkezeti felépítését tekintve, szabvány szerint a fentiek alapján nem létezett, megépítésénél a „helyi szo9 Figyelmet érdemel az idézetben többször szereplő „helyi szokásos” kifejezés. MNL BaML IV. 1406. e. Pécs Város Tan. ir. C-12736/1915. 10 MNL BaML IV. 1401. b. Pécs város főisp. ált. ir. 470/1915. 83
