Rangos famíliák, jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon - Baranyai Történelmi Közlemények 6. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 2014 (MNL BaML, 2014)
Cseresnyés Ferenc: Krisztics Sándor a katolikus-keresztény politika lehetőségeiről az 1930-as években
Rangos famíliák - jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon n ak befolyásolására az államon belül vagy az államok között”.18 Érdekes, hogy Krisztics a korábban idézett saját, közjóorientált politika fogalma helyett itt kommentár nélkül idézi és fogadja el Max Weber nyilvánvalóan hatalomközpontú politikafelfogását. Úgy teheti ezt meg, hogy ebben a megközelítésében az egyéni, személyközi politikai törekvésekre helyezi a hangsúlyt. Csakhogy az egyén hatalomra törése (kérdezhetjük utólag könnyen okosan) miben különbözik szervezeteinek, pártjainak a hatalomra törésétől, mondjuk például egy választási küzdelemben? Az egyén fontosnak talált érdekeit nem úgy valósíthatja meg a leghatékonyabban, ha bírja szervezetével, politikai pártjával a kormányzati hatalmat, ahol a legfontosabb, kötelező érvényű döntéseket (a törvényeket, rendeleteket) hozzák? Különös a törekvésben az, hogy a hatalmi pozícióban, a kormányzati hatalom birtokában az egyén (ha hosszabb távon is jót akar magának) köteles a közösség, a túlnyomó többség érdekeire is figyelni. Úgy dönteni, hogy nekik is jó legyen, ha tetszik, figyelni a közjóra (Lásd a korábbi fogalom meghatározást Kriszticstől!). Erre is alkalmazza ma a politológia a „pars pro toto” („rész az egészért”) elvet. A gyakorlati politikus zsenijével különböző helyzetekben feltalálja magát, és így új törvényszerűségek alapját vetheti meg. Kétségtelen, hogy a politika tudománya a gyakorlati politikusok által elért eredményekből is merít és az elvont törvényszerűségek megállapításával foglalkozik. Az utóbbiak alkalmazása alkotja a gyakorlati politikát. Ez azonban már nem tudományos, mint inkább alkotó teremtő működés. A gyakorlati politikai kérdések megoldásával való foglalkozás irodalmi műfaja a publicisztika. A publicisztika Krisztics szerint a politika tudományának történeti fejlődésében jelentős szerepet foglal el. A publicisztikában már benne rejlik a politikának bizonyos fokú tudományos művelése. Bizonyos alkalmi cél megoldására a publicisztika mindenkor figyelembe vette a politika tudományának megállapításait.19 Az bizonyos, hogy elméleti politikai tudással még nem lesz valaki nagy államférfiúvá, de megfordítva is áll, hogy csak az ügyesség, éleslátás, határozottság még magukban nem elegendők a jó politikus portréjához. Elméleti politikai ismeretek nélkül a gyakorlati politika csak rutin lehet. A politikában nagy szerepet játszik az alkalmilag célszerű, az alkalmilag legmegfelelőbb megoldásnak, azaz az alkalmazkodásnak a kérdése. Ilyen mondatokban tükröződik jól Krisztics Sándor aktualitása. Igazságai nem nagy 18 WEBER 1972, 28. 19 Egyetértve Krisztics professzorral, a mai magyar viszonyokra tekintettel megjegyzendő, hogy nem az a probléma, hogy a politológusok publicisztikát írnak (bár egyre inkább a televízióban-szóban gyártják a „kis színeseket”), hanem az, hogy sokan csak azt írnak. Valódi tudományos tevékenységgel, illetve „mélységgel” ritkán találkozni. (Tisztelet természetesen a kivételnek). 362 Cseresnyés Ferenc
