Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)
KARLINSZKY BALÁZS: A veszprémi székeskáptalan Nagyberény környéki birtokainak szervezete a középkorban
A veszprémi káptalan középkori birtokainak összeállítását már többen meg- . kísérelték. A 19-20. század fordulóján Csánki Dezső által készített történeti földrajzi munka alapján a káptalani levéltár 1903-as rendezője, Lukcsics József írta össze a birtokokat. Az 1781-ben, a káptalani országos (hiteleshelyi) és magánlevéltár rendezésével párhuzamosan készített levéltári mutatókötetek, elenchusok szolgáltak forrásként Kumorovitz L. Bernátnak a középkori birtokok számbavételéhez. A középkor végéről származó, a káptalani gazdaság működését dokumentáló veszprémi kódex vagy ismertebb nevén számadáskönyv kiadója, Solymosi László e forrás alapján az említett kutatókétól jelentősen eltérő álláspontot képvisel, és egy lényegesen kevesebb birtokot és összetettebb struktúrát mutató, de reálisabb, jobban elfogadható képet vázolt fel.1 A veszprémi káptalan birtokai az okleveles források alapján (ahogyan Solymosi is ismerteti a forráskiadványhoz készített bevezetőjében) a középkorban három birtokcsoportra és egy ezektől külön kezelt birtokra tagolódtak. A legnagyobb birtoktest a testület székhelye, Veszprém körül alakult ki, ahol Zala és Veszprém megye határvidékén az összes birtok közel kétharmada koncentrálódott. A másik két birtoktest közül az egyik a Kis-Balatontól délnyugatra, a Zala megyei Merenye környékén fekvő településeket foglalta magába,2 míg a harmadik nagyobb birtokcsoport Somogy és Veszprém megye akkori határvidékén, a Sió mellett jött létre Nagyberény központtal. Ezen kívül a testület Veszprém megye északnyugati vidékén egyetlen különálló településen, Nagygyimóton volt még birtokos. A továbbiakban a Nagyberény központú, később, a XVIII. században alsó uradalomnak nevezett birtoktesttel foglalkozunk. Az „alsó uradalom” elnevezés a középkorban nem volt használatos, mint ahogy más, az itteni káptalani birtokokra alkalmazott gyűjtőfogalom sem létezett. Ezt az elnevezést a 18. században kezdték el használni, amikor 1755-ben, a káptalani birtokok századbeli második urbáriumának kiadásával megindult a különálló birtokok egységgé, a szó valódi értelmében tekintett uradalommá szervezése.3 A század végére alakult ki az ekkor már Kiüti központtal működő gazdasági egység, amelynek saját tisztikara és gazdasági tisztségviselői voltak.4 1 LUKCSICS 1908,12-13.; CSÁNKI II. 703. (Somogy), III. 195-196. (Veszprém), III. 290-291. (Zala). VR 6. A veszprémi káptalan hiteleshelyi levéltárának kéziratos lajstroma: Elenchus I. (MNL VeML XII. 1.a). A káptalan magánlevéltárának birtokjogi iratait 1780-ig tartalmazó első, illetve az 1780-1842 között újólag felvett második mutatókötet: VÉL C/l (cap.) Elenchus II. és III. (Az I. kötet a hiteleshelyi levéltár mutatója.) Számadáskönyv x. 2 Nagygyimót csak 1358-ban került a káptalan birtokába: VR 490. A merenyei birtokcsoport rövid áttekintése: KARLINSZKY 2010. 3 Az 1755-ben vármegyénként - Somogy, Veszprém, Zala - kiadott káptalani urbáriumok szövegének kiadása jelenleg sajtó alatt van. VÉL D/3/2. tóm. 12-14. 4 PÁKAY 1940-1941, 299-302.; KARLINSZKY 2008a, 165-166. A veszprémi székeskáptalan Nagyberény környéki birtokainak szervezete a középkorban 13 MNL Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2013
