Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)

HORVÁTH ISTVÁN: Juhászat a Pécsi Papnevelő Intézet uradalmában 1774 és 1849 között

Uradalmak térben és időben h árom évesnél és idősebb 6 évesnél, a hét éveseket már kimustrálták. A nyájon belül számukat úgy határozták meg, hogy egy kosra 20-25 anyabirka jusson.31 A juhtartás haszonvételei A juhtenyésztés egyik fő haszonvétele a gyapjú volt. A nyírás előtt az erre a célra kialakított úsztatókban kétszer, háromszor is megúsztatták, sőt még a víz alá is buktatták és kézzel is megmosták a juhokat és a birkákat.32 A merinói juhokat a 18. században kétszer, májusban és augusztusban nyírták33 A 19. szá­zadban a magyar és merinói juhokat már csak egyszer, tavasszal, a bárányokat pedig ősszel nyírták meg először.34 A nyírást jobbágyokkal végeztette el az uradalom, úgy, hogy a gyapjú egyben maradjon és össze lehessen tekerni.35 A nyíráshoz szükséges ollókat az uradalom biztosította.36 A lenyírt gyapjút zsidó származású kereskedők, felvásárlók vették meg. A 18. századi gyapjúfelvásárlásra vonatkozóan sajnos csak egy adattal rendel­kezünk. Az uradalom 1783 májusában Precska pécsi posztókészítő mesterrel kötött gyapjúvásárlási szerződést. A mester vállalta, hogy három éven ke­resztül a gyapjú minőségétől függetlenül, mind az őszit, mind a tavaszit má­zsánként 20 forintos áron megveszi az uradalomtól.37 A 19. század harmincas éveitől már több adattal rendelkezünk a gyapjúkereskedelemre vonatakózóan. Lövestin kanizsai zsidó nagykereskedő az 1838-as esztendőben, a szigetvári Schwarz József szintén zsidó származású kereskedő az 1841-es esztendőben, és az 1849-es évben két bonyhádi származású zsidó kereskedő, Majer Abelov és Deutsch Jakab vásárolta meg a mind a birka-, mind a báránygyapjút.38 A többi esztendőben pedig a szili zsidó kereskedő, Stein Sámuel vásárolta fel a gyapjút.39 Az uradalom kapcsolata Stein Sámuel kereskedővel valószínűleg már a merinói birkák megvásárlásakor kialakult. A gyapjú adásvételi szerződést 31 PPL 376-R/1830. 32 PKL Sem. 86. Fasc. 41. No., 100. Fasc. 104/1835., 100. Fasc. 36/1836., 110. Fasc, 93/1840. 33 PKL Sem. 32. Fasc. 41,42/1791., PKL MGLT CDXCIII. Fasc. 17. No. 34 PKL Sem. 100. Fasc. 106/1835., 98. Fasc. 133/1837., 106. Fasc. 78/1838., 110. Fasc. 95/1840., 126. Fasc. 35/1845. 35 PKL PKGLT A Papnevelő Intézet Uradalmának tisztiszéki jkv. 1830. május 22. A korabeli tisztiszéki jegyzőkönyvek több nyelvű és különböző elnevezésével talál­kozhatunk a levéltárban. Mivel tartalmuk mindig megegyező, ezért én a különböző latin elnevezés helyett, mindig ezt a tartalmát tükröző magyar kifejezést használom. 36 PKL Sem. 208. Fasc. Corpus Rationum 1829, 1831, 1832. 37 PKL MGLT CDXCIII. Fasc. 17. No. 38 PKL Sem 106. Fasc. 74/1838., 113 Fasc. 104/1841., 137 Fasc. 40/1849. 39 PKL Sem. 86. Fasc. 41.No., 100. Fasc. 104/1835., 100. Fasc. 36/1836., 98. Fasc. 130, 98 Horváth István

Next

/
Thumbnails
Contents