Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)
JAKAB RÉKA: Zsidók az Esterházy család pápai uradalmának gazdasági életében a 18. században
szerződés értelmében évente fizetendő összeg mértékéről a teljes korszakból rendelkezünk adatokkal. Ezek az összegek magukba foglalták a szerződésben megfogalmazott földesúri védelemért, a vallási élet szabad gyakorlásáért (például kóser hús- és bormérés, szombatkorlát felállítása) fizetendő összegeket, az uradalomtól bérelt épületek, majd a zsinagóga után, ill. a temetőhelyért járó összeget.32 E növekvő számok a lakosság folyamatos gyarapodásával magyarázhatók. (3. táblázat) 3. táblázat A zsidó község által fizetett éves cenzus Év Summa (ezüstforint) 1736 105 1748 102 1753 186 1758 300 1762 393 1781 315 1789 400 1820 966 1822 1233 1825 1280 1827 1357 A letelepülő zsidók nagy része nem vásárolt házat magának. Sokkal inkább jellemző volt, hogy uradalmi telken fekvő házat béreltek, ami szintén az uradalmi pénztárat gyarapította.33 A tehetősebb zsidók a megvásárolt házukba további zsidó családokat fogadtak be bérlőként. De volt példa arra is, hogy zsidók 32 MNL OL P 1216 capsa 56. nr. 1-52. Számadások, capsa 64. nr. 257: Extractus summarius... és DREKK O., 884. Rationes alapján 33 Az évente fizetendő házbér mértékét a bérelt ingatlan mérete és adottságai szabták meg. Gyakori, hogy a házbér mellett a zsidók terragiumot fizettek, azaz a házhoz tartozó kültelki földet is bérelték. Az 1768—1774 között vezetett számadáskönyv szerint zsidók elsősorban a Szent László és az Ispotály utcában béreltek házat. A bérlemény értéke általában 5-7 forint között mozgott, földbér fizetése esetén együttesen nagyságrendileg 10-14 forint között változott. MNL VeML XI. 602. b. Diarium 53. passim. 1781-ben a Szent László utcában 6 zsidó (Philippus Lebl, Isac Lazar Rachendorfer, Jacob Moises, Marcus Hirschl, Isac Lebl, Benjamin Simon), az Ispotály utcában 3 Zsidók az Esterházy család pápai uradalmának gazdasági életében a 18. században 47 MNL Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2013