Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)
CSEKŐ ERNŐ: A nagybérletek családi rendszerének kiépülése a szekszárdi Leopold família esetében (1861-1920)
nyes szerződése nem áll rendelkezésünkre.101 Trefortpuszta esetében is csak Rosenbaum Miksa 1889. július 17-én 9 év 9 hónapra kötött szerződésére, illetve az annak lejártát követő újabb meghirdetés dokumentumára tudunk támaszkodni.102 Az 1897. évi Gazdacímtárban feltüntetett 1850 kh-nyi területhez képest az 1889 júliusában kötött szerződés 775 kh. 1377 nöl-ről, az 1898. októberi árverési hirdetmény 795 kh 1232 nöl-ről szól. Ezek szerint a közalapítványi iratokban Trefortpuszta neve alatt szereplő, művelési ágmegoszlás szerint szinte majdnem egészében szántóból álló103, közel 800 kh nagyságú terület külön kezeltetett, amelyhez, legalábbis Rosenbaum Miksa bérleti ideje alatt, 1000 kh terjedelmű erdőség is társult. Trefortpuszta 800 kh területéért Rosenbaum Miksa az 1889. júliusi szerződés szerint évi 5 400 forint bérleti díjat fizetett. Sajnos a később, Leopold Mihály által fizetendő bérösszeg nem ismert előttünk, annyi azonban tudható, hogy az 1898. októberi árverési dokumentum 12 évi, 1899. október 1-től 1911. szeptember 30-áig tartó időszakra szólt. Ozsákpuszta esetében az 1882. évi bérleti szerződésnél későbbi nem áll rendelkezésre, így az sem, amely az 1920-ban lejáró bérletet szabályozta. Mint a megfelelő fejezetnél írtuk, az 1882. évi szerződés szerint az ekkor 2110 kh. nagyságú Ozsákpuszta bérlete évi 7 774-11914 forint közt alakult: a bérleti időszak utolsó négy évében, 1887-1891 közt volt 11914 ft/év. Ehhez képest a hasonló méretű Szilfamajorért évi 20 270-24 324 forint közt mozgott a bérleti díj104, amely még akkor is jelentős különbség, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi szerződése több mint tíz évvel későbben készült, illetve Ózsák esetében még jelentős lecsapolási, vízmentesítési munkálatok vártak a bérlőre, Leopold Sándorra. Az érdekesség az, hogy nem az ózsáki bérlet tűnik olcsónak, hanem a szilfamajori drágának. Ugyanis ha a négy bérlet - igaz, különböző időpontból rendelkezésre álló - bérösszegét viszonyítjuk egymáshoz, akkor megállapíthatjuk, hogy ugyan Szentágota a másik két bérlethez (Ozsákpuszta, Trefortpuszta) képest valamelyest kedvezőbb éves díjért került a család kezébe, e három birtok bérösszege nagyjából egy irányba gravitál. Hozzájuk képest egyértelműen drágábbnak tűnik Szilfamajor. 101 Ifj. Leopold Lajos hivatalosan 1905 végén vette át édesapjától az ózsáki gazdaságot. Tolnamegyei Közlöny 1905. december 14. 4. 102 Az 1889. július 17-ei bérleti szerződés, MNL BaML XI. 605. g. illetve Haszonbéri és versenytárgyalási feltételekTrefortpusztára, 1898. október, MNL BaML XI. 605. a. 3. 103 Az 1898. évi árverési hirdetményben szereplő Trefort- és Gyulapuszta együttes 795 kh-nyi területéből a szántó 728 kh 1080 nöl tett ki. Ezen belül: a belsőség (tanyahelyek) 6 kh 1235 nöl, a kert 3 kh 702 nöl, a rét 6 kh 342 nöl, a legelő 3 kh 275 nöl, az erdő 19 kh 995 nöl méretű volt. A föladó alá nem eső területek pedig 27 kh 1403 nöl-re rúgtak. 104 A bérleti díj 1895. november 1-től eső első tíz évre 20270 ft/év, a második tíz évre 22 297 forint/év, míg az utolsó öt évre, 1915 és 1920 között 24 324 ft/év volt. Az 1894. augusztus 12-én kötött bérleti szerződés 3. §-a, BFL VII. 12. b., 31330/1921. sz. i. A nagybérletek családi rendszerének kiépülése a szekszárdi Leopold família esetében (1861-1920) 305 MNL Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2013