Uradalmak térben és időben - Baranyai történelmi közlemények 5. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2013 (BML, 2013)

HORVÁTH ISTVÁN: Juhászat a Pécsi Papnevelő Intézet uradalmában 1774 és 1849 között

Uradalmak térben és időben a kkor az uradalom kukoricát adott a tovább hizlaláshoz. A tejfeldolgozáshoz szükséges eszközöket az uradalom biztosította.52 A sajtkészítésre vonatko­zóan a későbbiekben csak pár adattal rendelkezünk. Az első két adat szerint a juhász nem teljesítette ez irányú kötelességét, nem szolgáltatott be a fejős juhok számának megfelelő mennyiségű vajat és sajtot.53 Az utolsó adat szerint a sajtkészítő edényeket szállították az egyik nyájtól a másikhoz, tehát az 1799-es esztendőben még készítettek sajtot, vajat.54 Az 1826-ban kiadott utasítás már egyenesen tiltotta a juhok fejését, még gyapjúnak is jósága, és betse csökkenik és bizonyára nem is érdemes, egy kis keserű túróért az egész nyájjat el- allyasittani,55 A trágya mindenféle mezei gazdaságnak lelke!-írja. Horváth János tiszttartó a birkatartás hasznáról készítet jelentésében. A jól megtrágyázott föld hasz­nának harmadrészét, a közepesen megtrágyázottnak pedig a termés negyedét tulajdonította. A trágyát, mint haszonvételt a gyapjú után a második helyre sorolta.56 57 1. táblázat A juhászat bevételei 1846 és 1849 között A Bevételi forrás 1846 1847 1848 1849 Eladott gyapjú 5120 Ft 57 kr 5618 Ft 30 kr 3093 Ft 52 kr 3 616 Ft 24 kr Mustra birka 564 Ft 824 Ft 33 kr 1548 Ft 10 kr 462 Ft 40. kr Eladott bárányokért 13 Ft 30 kr­76 Ft 16 kr 65 Ft 12 kr Levágott birkák húsa után 2 Ft 9 kr 12 Ft 51 kr 22 Ft 45 kr 1 Ft 42 kr Birkabőrök 259 Ft 30 kr 268 Ft 21 kr 510 Ft 9 kr 252 Ft 18 kr Összesen 5 960 Ft 6 kr 6724 Ft 15 kr 5251 Ft 12 kr 4398 Ft 16 kr A Papnevelő Intézet uradalma bevételét az Intézet fenntartására kellett fordítani. Az uradalom 1829 és 1847 közötti bevételének legjelentősebb ré­szét, 35-65 %-át a magtári és pincejövedelmek adták. Ezek mellett a juhászat bevétele ebben az időszakban eltörpült, az összes bevételnek csak 1 és 9 %-át 52 PKL Sem. 255. Fasc. Contractusok könyve. 53 PKL KGLT Papnevelő Intézet Uradalmának alsó-kerületi robotjegyzőkönyve 1781. Papnevelő Intézet Uradalmának Felső-kerületi robotjegyzőkönyve 1782. 54 PKL PKGLT A Papnevelő Intézet Uradalmának tisztiszéki jkv. 1798-99. 55 PPL 376-R/1830. 56 PKL Sem. 135. Fase. 1. No. 57 PKL Sem. 135. Fasc. 17. No. Az összegek váltó forintban szerepelnek. 100 Horváth István

Next

/
Thumbnails
Contents