Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok - INTERJÚK - Farkas József interjúja

lettem egy üres telek, oda dobtuk be magunkat. Felmentünk a dombtetőre, ott gyalogoltunk a sötétben. Egy pince előtt voltunk, amikor láttuk, hogy a pince mellett felgyulladt egy fényszóró. Ekkor visszamentünk egy másik pincéhez, melybe a tetőn keresztül bejutottunk. Ott aludtunk. Találtunk civil ruhát, amibe átöltöztünk. Másnap reggel elindultunk a városba, bementünk a volt munkásszállásra, de ott már nem találtunk senkit. Elindultunk az Üdülőhöz a gyalogúton. A lépcsőnél ott állt két fiatal fiú, akik odajöttek hozzánk, és azt mondták, hogy ők zenészek az Üdülő Szálló bárjában, és a dob bent van a bárban, a dobban pedig benne van öt ezer forintjuk. Kérdezték tőlem, hogy bemehetnek-e kivenni. Én mondtam, hogy csak menjenek, vegyék ki. Ez valószínűleg jelszó volt. Ezek a fiúk ez után azt mondták, hogy a többiek Vágotpusztán vannak. Ok kísértek fel minket Vágotpusztára. Innen indultunk Pécsváradra 10-12-en, gyalog, erdei úton. Mielőtt odaértünk volna, egy településen megálltunk, itt egy épületben tartózkodtunk, mely talán iskola volt, 4-5 napig ott maradtunk. Volt velünk egy ember, aki a Francia Légióban szolgált, ő is Pécsváradra ment. Amikor visszaértek hozzánk, hoztak magukkal egy fejlövéses sebesültet - ő volt Málics Ottó -, aki ordított a fájdalomtól. Ot elvitték a kórházba. Később, úgy hallottam, 3 napig élt még. Visszamentünk Vágotpusztára. Volt olyan, hogy napokig nem ettünk. Már készülődtünk, hogy elhagyjuk Vágotpusztát, az őröket már behozták. Csak kis időt töltöttünk ott, mert a mi szakaszunk kapta a főtt krumplit, de közben aknavetőkkel kezdtek lőni minket. Beszaladtunk az erdőbe, egy tisztásra értünk, ott is lőttek bennünket. A tiszt azt mondta, hogy mindig oda kússzunk, ahová már becsapódott. Bementünk az erdőbe, és ott lőttünk, a szovjet katonák tüzét viszonoztuk. Estefelé elmentek a szovjetek. Másnap ismét megtaláltak bennünket. Megint dombról dombra mentünk és ugyanúgy lőttünk, mint előző nap. Az erdőben aludtunk. Reggel a Gazda azt mondta, hogy elindulunk egy 200 km-es útra, aki akar jönni, jöjjön, aki nem, az maradhat, ő megérti, ha valaki maradni akar. Az egyik maradó Czája Dodó volt, úgy látszott, hogy a Gazdával ismerik egymást, én is ismertem, ő volt a ghsunk. Sokan elmentek, a puskákat vitték, a gépfegyvereket le kellett adnunk. Onnan indultunk az erdőbe, enni-inni nem volt (mit), a kocsik nyomvonalából ittunk vizet. Megálltunk Somogyviszlón. Házaknál kaptunk menedéket, én, és egy srác, az egyik háznál aludtunk. Összebarátkoztunk a házigazda és a szomszéd 17 éves lányaival. Az egyik lányt Ibolyának hívták. Kedvesek voltak, segítőkészek. Somogyviszlóról másnap reggel tovább mentünk. Éjszaka erdőben aludtunk, a következő nap bementünk egy pusztára, az út elején kettőnket őrségbe állítottak. Nagyon hideg volt, ezért bementünk egy istállóba melegedni,