Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

A forradalom után - FRANKOVICS GYÖRGY Jugoszláviai dokumentumok az 1956-os magyar forradalomról

is, hogy Nagy is visszahúzódik, ami az események értékelését illeti, ami még inkább tovább bonyolítja a helyzetet. Az 529. számú táviratunkból teljesen érthetővé válik, miszerint Horváth miniszter azonnal megragadta a támoga­tásunkat, mire azonnal visszahúzódtam és megakadályoztam, hogy látogatá­somról bármi is megjelenjen. Mi már sok anyagot küldtünk arra vonatkozóan, amiből jól érzékelhető, hogy a magyarországi események hivatalos értékelése pontatlan. Megismételjük tehát, mivel minden világos és szó sincs semmifé­le „ellenforradalmi mozgalomról", hanem a gyűlölt sztálinista-rezsim elleni széles körű népfelkelésről, egy erős nemzeti jelleggel, mely az ország függet­lenségének biztosítását és a szovjet csapatok kivonását követeli az országból. Ebben a tömegmozgalomban bizonyos antiszocialista tendencia is észrevehe­tő, bizonyos ellenforradalmi elemek kilengései, azonban mindez nem tekint­hető lényegesnek a néptömegek teljes mértékű mozgalmát illetően, valamint az események értékelését tekintve. Azonban még túl korai lenne, és nem is lehetséges egy végső értékelést és elemzést adni, de úgy véljük, hogy elegen­dő elemmel rendelkeznek az állásfoglalás elfogadása tekintetében. Aminek kapcsán tekintettel kell lenni arra a tényre is, miszerint a néptömegek nagy bizalmat és reményt táplálnak a szocialista Jugoszlávia iránt, mely már szám­talan esetben nyert kifejezést." Villanásszerűen csak néhány külországi reagálást emelnék ki az alábbi­akban. A belgrádi brit nagykövetség ügyvezetője Hayman, október 27-én felke­reste a jugoszláv J. Zemljak külügyi osztályvezetőt, akinél tájékozódni kíván a jugoszláv álláspont felől a lengyel és a magyarországi eseményekkel kap­csolatban, valamint arról, hogy az ezekben az országokban bekövetkezett változások miként érintik a jugoszláv-szovjet viszony alakulását. A jugoszláv politikus meggyőződését fejezte ki Nagy Imre kormányával kapcsolatban, amely ma alakult, s képesnek tartja, hogy programjával úrrá legyen a helyze­ten. A lengyel, magyar és a szovjet egymásközti viszony rendezését egyenlő­ségi alapon kell rendezni, mert csak ily módon lehetséges a békés egymás mellett élés elveit helyesen alkalmazni, és a világbékét fenntartani, véleke­dett a jugoszláv külügyes. Primozic washingtoni jugoszláv követ október 27-én jelenti: „A sajtó, rá­dió és a tv a felkelők, a magyar katonaság és a nép segítségnyújtásával a „vö­rösök" feletti győzelmet jelentik. Kiemelik az oroszok elleni harcokat, mivel a kormánynak Budapest kivételével nincs ellenőrzési joga. Mac Cormack a NYT tudósítója mérsékelt, és nem hangsúlyozza a felkelés antikommunista jellegét. A NYT még éles vezércikkében sem tart ki amellett, hogy a felkelés antikommunista jelleget öltött volna, hanem határozottan követeli, hogy az USA minden legális eszközt ragadjon meg az ENSZ-ben, a szabadságáért és függetlenségéért harcoló magyar népnek nyújtandó támogatás jeléül. Po-

Next

/
Thumbnails
Contents