A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - FEDELES TAMÁS - HORVÁTH ISTVÁN A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845)

tet, a testület a következő határozatot hozta: „[,..] az Urad. [ahn] Ügyvédnek pedig meghagyattatik, hogy minekutánna az ujj metzésben jelessen a kettős láncz egésze?! kihagyva, a sz. Lélek a boltozaton alol a helyet hogy azon feliül lenne, szem­léltetnék, és így a Kfirályi] Szabadíték levéllel öszhangzásba nem lévén, lényeges hibák követtetek el, - adott bötsületes szavánál fogva szólítja Farkas Urat fel, hogy ne a Biblia szerint mire ötse?iki meg nem bízta, ne?n is bízhatta hanem a Privilegi­um szerint ujpetsétet készítse?!, és ekén adott szavát oldja is meg. - Hogy azomban pontossan a Privilégiumban modor szerint készítethessék el, az Urad.[almi] Ügy­véd annak lerajzoltatására és felküldésére megbizattatik, egyszersmind arra, hogy szükség esetére jutalmat is ajánltasson a fent nevezett metzőnek őn hibája okozta, de mégis fáradságába kerülő ujj munkájáért;" 54 A mester igen rövid idő alatt elkészítette a kisebb pecsétnyomót, valamint korrigálta a nagypecséten „vé­tett hibákat", melyekért összesen 20 forintot kellett fizetnie a pécsi káptalan­nak. 55 Az elkészült pecsétnyomókat az 1844. március 27-én tartott káptalani értekezleten mutatta be a testület ügyvédje: „[...] A hiteles levéltáripetsét Fö T[isztelen]DO Farkas Josef és Vörös Mihály Kanonok Uraknak a végett hogy azt a hiteles levéltárba bétegyék altadattatni, és oda- hogy ennek a gépbe illesztetése al­kalmával az eddig használt öreg petsétet keresztbe metszettessék, és ekép jövendőbéli használatra alkalmatlané tetessék - elutaltatni rendeltetik, - a kissebb Káptalani petsét a Káptalan színe előtt FöT[isztelen]dö Nagy János éneklő Kationok Urnák álltadattatván " 56 A Pécsi Káptalani Levéltár őrzi mind a nagyobb, mind pedig a kisebb typariumot. A nagyobb, kerek pecsét méretei a következők: átmérője 57, a zárt pecsétmező átmérője 40 mm; a köriratot övező díszítő sáv magassága 7, míg az egyes betűké 4 mm. A pecsétnyomó lapja 4 mm vastagságú, amely anyaga eltér a pecsétnyomó keményebb fémből készült fejétől (10-11. kép). A két különböző fémet sárgarézzel rögzítették egymáshoz. Amint a fentebbi idézetben is olvasható, ezt a pecsétet mechanikus géppel használták, amely szükségessé tette a pecsétnyomó fejének megfelelő kiképzését. A nyomó­fejen látható két ovális furat nyilván a géphez történő rögzítést szolgálta. A pecsét körirata a következő: PÉTSI KÁPTALAN PECSÉTJE 1843. Az általunk ismert lenyomatai közül az első egy 1845. május 3-án kelt oklevélen található (12. kép). Ekkor egy kék papírfelzetre készítették el a lenyomatot, melyet vörös viasszal rögzítettek az oklevélhez. 57 Az ovális alakú kisebb pecsét méretei a következők: hossza 33, míg széles­54 1844. február 8. PKL kgy. jkv. XXII. k. 241-242. 19/1844. 55 1844. március 16-án kelt a nyugta. A kispecsét metszése 15, míg a nagypecséten végzett javítás 5 forintba került. PKL Magánlevéltár 834. Fasc. 43/1844. 56 PKL kgy. jkv. XXII. k. 251. 47/1844. 57 BMLXII. l.PpNr.99.

Next

/
Thumbnails
Contents