Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete - Baranyai történelmi közlemények 1. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2005 (BML, 2006)

ERDŐDY GÁBOR A Szemere-kormány külügyminisztere

románok számára azt, hogy őket nemzetiségként elismeri. A román légió viszont Magyarország ellenségei ellen fog küzdeni, mivel ezek egyszersmind a szabadság ellenségei is."

51 Ezzel nagyjából egy időben megküldte Batthyánynak megbékélési tervezetének alapszövegét (a dokumentumot eljuttatták Bystrzonowskihoz is, hogy követendő mintaként szolgálhasson a folytatódó magyar-szerb alkudozásokhoz), amely a konzultációk tanulságait összegezve - szándékai szerint - egyszerre tartalmazta a magyarok kívánságait, valamint a románok által igényelt garanciákat. Az emlékiratra érdemi választ azonban csak 12 nap elteltével, június 25-én kapott. A külügyminiszteri állásfoglalás nagy csalódással töltötte el, valósággal feldúlta a havasalföldi politikust. Ghicának írott június 25-i levelében biztosra veszi, hogy a magyar álláspont a románok számára elfogadhatatlan, és ezen az alapon semmiféle esély nincs a megbékélésre, mivel „semmi egyebet nem adnak benne, csak azt, ami mindig meg is volt a románoknak, tudniillik egyházi és iskolai nyelvhasználatukat." Amivel pedig többet adnak, az „csak a községi nyelvhasználat", miközben szó sem esik a románok legfőbb, megkerülhetetlen kívánságairól, mint például a felsőbb iskolákról, a román többségű megyék nemzeti szervezetéről, a román nemzetőrségről, a románok elszakadásáról egyházi ügyekben a szerbektől és az esztergomi érsekségtől, az esküdtszékek román nyelvhasználatáról, valamint általában „a nemzetiségekről semmilyen formában."

52 A világos tárgyalási alapot teremtő, és a későbbi szegedi megállapodás bázisát képező emlékiratra adott magyar válasz érzékelhetően alaposan meglepte, és komoly aggodalommal töltötte el Bálcescut. A június 8-i találkozó alapján táplált reményeire rácáfoló hivatalos magyar reagálás - úgy tűnik - nagyon nem állt összhangban személyes élményeivel. Nem tudhatjuk, hogy Batthyány (vagy esetleg más magyar politikusok) magatartása mennyiben szolgálhatott valóságos alapként a felfokozott várakozásokhoz. Történt-e visszalépés esetleg elhangzott konkrét ígéretekhez képest. Esetleg a magyar külpolitika hezitálása érhető-e tetten, amikor is a korábbi jó hangulatú, és bíztató kötetlen beszélgetések után immár konkrét írásos formában kellene megfogalmazni, sőt jóváhagyni a nemzetiségeknek teendő engedményeket. S e hullámzás mögött vajon a belső bizonytalanság, a történelmi felelősség terhe, avagy a taktikázás szándéka, esetleg mindhárom volt jelen egy időben? Bárhogyan történt is azonban, az említett példák kiválóan érzékeltetik, mily nehéz feladatot és kegyetlenül súlyos mentális-pszicholó51 Nicolae Balcescu-Ion Ghicának. Pest, 1849. június 22. Közli Kemény G. Gábor (szerk.): 1848-1849. évi iratok a nemzetiségi megbékélésről. Bp., 1948.1. 194-195. 52 Nicolae Bälcescu-Ion Ghicának. Pest, 1849. június 25. In: I. Tóth i. m. 189-191.