Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete - Baranyai történelmi közlemények 1. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2005 (BML, 2006)
CSORBA LÁSZLÓ Batthyány Kázmér - emigrációban
milyen kitartóan igyekezett eljárni a birtokzárolás feloldása érdekében. Könnyen kitalálható, hogy a politikai múlttal egybefonódó becsület és az elvbarátok iránti szolidaritás a gróf büszke lelkében milyen kemény csatát vívhatott a feleség iránti szeretettel, sőt talán érzelmi kiszolgáltatottsággal - míg végül az utóbbi lett a győztes. A bécsi külügyminisztériumi levéltárban (Ministerium des Äussern) fennmaradt a párizsi követ, Alexander Hübner báró 1853. január 26-i jelentése, amelyben közli, hogy a mintegy másfél éve Párizsban élő, távollétében felségárulásért halálra ítélt gróf kegyelmi kérvénnyel fordul a császárhoz, többszörösen biztosítva őt megbánása őszinteségéről. A követ sem az azonnali elfogadást, sem az azonnal visszautasítást nem ajánlotta, és ilyen értelemben csatolt egy véghatározati javaslatot az aktához. A kérvény és ez a javaslat azonban jelenleg nincs a felterjesztés mellett - egy feljegyzés szerint Ferenc József császár valószínűleg magánál tartotta az iratokat. A császár tehát az ún. „helybenjárást" választotta, és sem el nem utasította, sem el nem fogadta a kegyelmi kérvényt - míg végül Batthyány hamarosan bekövetkező, váratlan halála tárgytalanná tette az egész ügyet. 84 Ha visszaidézzük Batthyánynak azt a korai, még emigrációja bulgáriai szakaszán tett - fentebb már idézett - kijelentését, miszerint „amnesztiát csak úgy, s akkor fogad el, ha az hazánk jogainak visszaadásával együtt nyújtatnék" 85 , könnyű lenne pálcát törni felette. Am egy ilyen jelentőségű döntés sokszor nem pusztán politikai tett, hanem az emberi élet számos más, esetleg magántermészetű mozzanatát is érintheti. Úgy vélem tehát, korai lenne ma még Batthyány gesztusának átfogó értékelésére vállalkozni. Erre csupán az összes vonatkozó dokumentum, az azokban felbukkanó valamennyi szempont áttekintése után nyílik majd meg a tudományos lehetőség. Pár karakteres vélemény persze már annál a néhány kortársnál felbukkan, akik egyáltalán tudomást szereztek a gróf e lépéséről. 86 Házmán Ferenc, az utolsó budai polgármester, Szemere Bertalan barátja és a forradalmi időkben minisztériumi munkatársa például mély emberi megértéssel minősítette úgy a helyzetet, hogy szerinte a merőben másféle életformához szokott egyéniség szükségszerűen roppant össze az emigráns sors nélkülözéseinek súlya alatt. 84 A Hübner-féle felterjesztést lásd HHStA Ministerium des Äussern. Informationsbüro. Acte de Haute Police. Karton 31. Paris, 1853. No. 68/g. Az irat megtalálásáért és a jelzet rendelkezésemre bocsátásáért őszinte köszönettel tartozom Fazekas Istvánnak és Hermann Róbertnek. 85 Vö. 20. jegyzet. 86 Szemerének egy Házmánhoz intézett megjegyzéséből - miszerint csak neki szánta az információt, és ha már közölte Mészáros tábornokkal is, érje el, hogy ő ne mondja tovább - arra következtethetünk, hogy csak néhány közelebbi levelezőtársnak árulta el a dolgot, lásd 1853. december 29-én, Párizsban kelt levelét, melyet idéz Albert i. m. 10.
