Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)

III. Német nemzetiségi mozgalom

honvéd tiszthelyettes, úgy Klie János vezetésével az utóbbi időben a pángermán eszme terjesztésére és előmozdítására mozgalom indult meg. Fönt nevezettek ezen tevékenységüket titokban, házról-házra járva fejtik ki és céljuk az, hogy a községben a jövőben betöltendő vezető állásokból pl. közs. bíró, esküdtek, is­kolaszéki tagok, - a magyar ajkúakat kiszorítsák, a polgári olvasókört feloszlassák, azért, hogy a magyar ajkú lakosságnak a vezető állásokból történt kiszorítása után tetszésük sze­rint a pángermán eszmék szellemében működhessenek és a németesítést minél nagyobb erővel vihessék, az iskolában pedig a német tanítását illetőleg lehetőleg az u.n. A typus bevezetését előkészítsék. Belázi Ernő káplán állítólag a legnagyobb tevékenységet fejti ki és minden kínálkozó alkalmat fölhasznál arra, hogy a pángermán eszmék terjesztését előmozdítsa. A német népmüvelődési egyesület helyi csoportja Abaligeten még nem alakult meg, de már ismételten kísérletek történtek az alakuló gyűlés megtartására és illetve ennek megtar­tását nálam ismételten kérték, de a kérelmek minden esetben szabálytalanul lévén előter­jesztve, azokat ezideig minden esetben elutasítólag intéztem el, melyek ellen fellebbezés beadva nem lett. A mozgalmat állandóan figyelemmel kisérem és adott esetben jelenteni fogok. Pécs, 1934. évi január hó 16-án. Szivér s.k. főszolgabíró. BML. Bvm. főisp. biz. 52/1934. 67. A baranyavári járás föszolgabírájától. ad 1 /ein. 1934. szám. Bizalmas! Tárgy: A „Magyarországi Német Népművelési Egyesület" működéséről jelentés. Méltóságos Alispán Úrnak! Pécs. Jelentem, hogy tárgyban nevezett egyesület a járás területén az elmúlt negyedévben Lippó, Ivándárda, Villány és Pócsa községekben tartott propaganda alőadásokat. Ezen elő­adásokról részletes jelentésemet f. é. január hó 21-én és január hó 27-én kelt 15/eln. 1934. szám alatt megtettem. Jelentem továbbá, hogy ezen egyesület villányi helyi csoportja az elmúlt negyedévben élénk működést fejtett ki annyiban, hogy a tagok az egyesület helyiségében minden vasár­nap összejöttek s ott politikai dolgokat vitattak meg. A tagok száma is megszaporodott a legutolsó képviselőválasztás óta. Ugyanis a kisgazdapárti egyének egy része beiratkozott ezen egyesületbe, ami az egyesület elnökének,Teppert József villányi lakos propagan­dájának következménye, aki egyúttal kisgazdapárti is s aki a legközelebbi képviselővá­lasztás alkalmával mint kisgazdapárti jelölt szándékozik föllépni s minden szabad idejét a propagandának szenteli. Villány, 1934. évi április hó 23-án. Tóth Dezső s.k. főszolgabíró. BML. Bvm. főisp. biz. 107/1934.

Next

/
Thumbnails
Contents