Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - SS sorozás

zási névjegyzék egybeállítását rendelte el, május 4-én érkezett meg. A rendelet szerint, a munkánál a hozzá csatolt névjegyzék alapján kell kiindulni és annak a népmozgalmi nyilvántartás adataival történő összehasonlítása képezi a fő feladatot. így a nyilvántartás adatai képezték az első alapot annak a megállapításához, hogy valaki milyen népiséghez tartozik és erre vonatkozóan a rendelet szoros intézkedést is tartalmaz, amennyiben kimondja, hogy: „Aki a német névjegyzékben fel van véve s a nyilvántartólap 9. rovata szerint is német anyanyelvű, annál be kell írni, hogy "német". Ez a rendelkezés - véleményem szerint - semmiféle kételyt nem hagy maga után. Ha tehát valaki a névjegyzékben szerepel és a nyilvántartólap szerint is német anyanyelvű, már nem lehet vitás, hogy melyik népiséghez tartozik, mert a sorozási lajstrom alapját képező, un. függelékbe minden mérlegelést kizárva, be kell írni, hogy német. Ugyancsak a rendelet intézkedik azokról is, akik a rendelethez csatolt német névjegyzékbe nem vétettek fel, azonban a nyilvántartásban szerepelnek, vagyis akiknek nyilvántartólapjuk van. Ezekre nézve a rendelet a következőket mondja: „A népmozgalmi nyilvántartó köteles a saját nyilvántartását átnézve megállapítani, hogy nincs-e olyan egyén a nyilvántartásban, akinek a 9. rovatába "német" van beírva, de német névjegyzékbe felvéve nincs. Az ilyen egyént a névjegyzékbe pótlólag fel kell venni a szóbanforgó rovatba be kell írni, hogy „német". Ez a rendelkezés is annyira világos, hogy kételyt már nem hagy maga megett. Kétessé és vitássá - az én megítélésem szerint - tehát csak azok népisége volt tekinthető, akik a fenti két kategóriába nem tartoznak, vagyis csak azok, akiknél a nyilvántartólap 9. rovatában nem „német" megjelölés szerepel. Az ilyen egyének népiségének megállapításához a rendelet vagylagos lehetőséget nyújt, amennyiben úgy intézkedik: „Ha vitássá válik, vagy nincs megbízható adat arra vonatkozóan, hogy valaki mely népiséghez tartozik, ennek elbírálására sürgősen egy bizottságot kell alakítani." A rendelet tehát nem teszi kötelezővé a bizottság megalakítását. Mivel pedig azok kiválasztása után, akiknél a nyilvántartólap 9. rovatába „német" megjelölés szerepel, akik tehát német anyanyelvüeknek vallották magukat, már csak azoknak a népisége volt vitássá tehető, akik nem németeknek, hanem magyaroknak vallották magukat (vagy esetleg más községben más anyanyelvüeknek), ezek népi hovatartozását vitássá tenni nem kívántam, illetve ezeket magam is olyannak ismerem, mint akik minden befolyástól mentesen magyaroknak érzik és vallják magukat és ezért külső életkörülményeikkel is ezt kívánják kihangsúlyozni. Ezekre feltétlenül hátrányos lett volna a bizottsági tárgyalás, mert esetleg minden érzésük ellenére és annak ellenére, hogy legszívesebben és szinte állandóan magyarul beszélnek (ezt bizonyítja az, hogy magyar anyanyelvüeknek vallották magukat), a bizottság kierőszakolta volna azt, hogy németté nyilváníttassanak. Ez annál is könnyebben megtörténhetett volna, mert a rendelet, bár kimondja, hogy „a bizottság meghallgatása után az elnök dönt", a bizottság határozatának meghozatalára vonatkozólag semmiféle intézkedést nem tartalmaz, így nincsen világosan kimondva az sem, hogy az elnököt döntésénél mennyiben kötelezi a bizottság határozata. Amennyiben ugyanis az elnököt egyáltalán nem kötelezi a bizottság határozata, úgy felesleges a bizottság, hiszen annak elnöke egyébként is a jegyző, ha pedig kötelezi az elnököt a bizottsági határozat, ez a körülmény a magyar érzelműekre nézve feltétlenül hátrányos lett volna. A bizottság tagjai ugyanis a rendelet szerint: a jegyző (mint elnök), egy magyar és egy német esküdt és a népmozgalmi nyilvántartó. Mivel pedig a 380.000/1941 B.M.sz.r.30.§./l./bek. illetve a 381.000/1941