Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - SS sorozás

vetségesei a mindig nagyobb tért hódító nemzeti szocializmust országaikba beengedni nem akarják, mert tudják azt, hogy a nemzeti szocializmus a régi rendszert teljesen felszá­molja. Végül újból felszólította őket az önkéntes belépésre. Vörösmart községben a hallgatóság között helyet foglalt a róm. kath. plébános is, aki a bemutatkozásnál németül beszélt, holott az előadó jól beszél magyarul. Ujbolmány községben Bősz Fülöp körzetvezető, budapesti lakos a jelentkezésre való felhívás után hivatkozott arra, hogy nem lehet kétkulacsos politikát folytatni, mint ahogy azt március hó 19-ig a volt magyar kormány folytatta, jelenleg minden németnek a zászló alatt van a helye. 18 évtől 35 évig a fronton fogják felhasználni őket, 35 től-42 évig pedig rendőrségi szolgálatra lesznek beosztva, 42 évtől - 62 évig pedig egyelőre itthon marad­nak, mint a belső front harcosai. Hangsúlyozta, hogy azok, akik jelentkeznek, nem vesztik el magyar állampolgárságukat, sőt azok, akik eddig jelentkezésük végett azt elvesztették, azok is visszanyerhetik, de német állampolgárok is lesznek, mert egy célért és egy helyen küzdenek. Akik pedig a németek közül nem jelentkeznének, azok is bevonulnak majd, és ha nem lennének kiadva, akkor a honvédségnél fognak szolgálatot tartani, de ezeket nem fogják többé népi németeknek tekinteni és eszerint lesznek mellőzve a németség részéről, mely a győzelem után a vezető szerepet lesz hivatva betölteni. Eddigi megállapítás szerint Vörösmart községben állítólag 6-an már önként jelentkez­tek. Dárda, 1944. évi május hó 16. Olvashatatlan aláírás s. k. főszolgabíró BML. Bvm. főisp. biz. 296/biz. 1944. 207. Mohácsi járás főszolgabírája. 73/eln. 1944. szám. Tárgy: Német sorozások. Bizalmas! Sürgős. Másolat. Főispán Úrnak! A m. kir. honvédelmi minisztérium a német sorozások előkészítése végett a Volksbund által készített névjegyzékeket mindenhol kiadta a jegyzőknek azzal az utasítással, hogy akik a névjegyzékben szerepelnek, de magyarok, ezt fel kell tüntetni, viszont ha vannak a községben olyanok, akik németek, de a névjegyzékbe felvéve nincsenek, ezeket pótlólag fel kell venni. Ez megtörtént Himesháza községben is, ahol a német névjegyzékben 287 egyén volt felvéve, viszont ezekből szabályszerű eljárás során a jegyző többet magyarnak minősített, de nem volt felvéve 246 német népcsoporthoz tartozó (Volksbund-tag ) akiket a jegyző természetesen a névjegyzékbe pótlólag felvett. Meglepetésszerüleg most megjött a minisztérium rendelete, mely szerint német soro­zásra kell menni mindazoknak, akik a Volksbund által készített névjegyzékben szerepel­nek. Nem vette tehát tekintetbe a minisztérium azt, hogy ezek közül többet magyaroknak

Next

/
Thumbnails
Contents