Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)
II. Német mozgalom - - A Volksbund szervezeti felépítése
210. szám. főisp. biz. 1941. Elint. Tárgy: A Volksbund ingatlan vásárlásai. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. Több oldalról érkeztek hozzám általánosságban tartott jelentések arról, hogy a Volksbund számos községben ingatlanokat vásárol. Az ezen ügyben lefolytatott nyomozás során eddig a Volksbund a következő ingatlan vásárlásai nyertek megállapítást: Pócsa községben megvettek egy két szobából álló fél lakóházat a helyi csoport czéljaira, Kisjakabfalva községben egykét szoba - konyhás házat a helyi csoport czéljaira, Bikal községben özv. Kósa Józsefné házára alkudoznak, eddig a Volksbund minden ajánlattévőn felül ígér, de a vétel még nem végleges, Németbóly községben a vásártér mellett megvettek 2ooo. négyszögöl kiterjedésű telket, a szerződés szerint a vevő a „Német Ház R.T.", a telekre vagy egy nagyobb szabású otthont, vagy polgári iskolát szándékoznak építeni. Hidas községben állítólag a polgári iskola felépítésének czéljára eddig 23 drb. ingatlant vásároltak meg és pedig 716,- 470,- 465,- 443,- 452,- 420,- 420,- 4o4,- 415,- 821,401,-569,. 569,- 381,. 373,- 181,. 181,- 181,- 413,- 300,- 179,- 543. és 1600 négyszögöl, összesen 6 kat. hold 1297 négyszögöl kiterjedésben, Pécsvárad községben Szűcs Vilmosné nagyobb házát vették meg 38,500. Pengőért állítólag kultúrpalota és helyicsoport czéljaira, Szellő községben megvették Marx Lajos és társai düledező épületét 478. négyszögöl telekkel, az épületet már lebontották és ide állítólag helyi csoport helyiséget kívánnak építeni, Bonyhád község határában megvette Schäffer Konrád, hidasi lakostól 10,000 négyszögöl területet, melyre állítólag kórházat akarnak építeni, Beremend községben alkudoznak egy épületre, de a vétel még nem jött létre, a házvétel czéljaira állítólag a helyi csoport 8000 Pengővel rendelkezik, Ibafa községben ifj. Handl Ferencznek építési engedélyt folyósítottak azon czélra, hogy lakóházát egy a helyi csoport részére alkalmas helyiséggel megtoldja, az épület azonban állítólag Handl tulajdona marad. A helyi csoportok nagy része eddig bérelt helyiségekben van elhelyezve, de értesüléseim szerint számos községben foglalkoznak az ingatlan vásárlások tervével. 941. VII. 2. B.I. BML. Bvm. főisp. biz. 210/biz. 1941. (Kézzel írt fogalmazvány)