Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - A Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) helyi csoportjainak megalakulása

Tárgy: A Volksbund helyi csoportjának f. hó 10-én Pécsvárad községben történt meg­alakítása. Nagyméltóságú m. kir. Belügyminiszter Úr! Budapest. Pécsvárad község járási székhely, erősen vegyesen lakott s az itt letelepülve lévő német nemzetiségűek eddig jó barátságban és egyetértésben éltek a magyarsággal. Néhány ok­vetetlenkedő egyén kivételével a községbeliek nem igen óhajtották a helyi csoport meg­alakítását. Egészen kétségtelen, hogy kizárólag csak a helybeliekre támaszkodva nem is lett volna lehetséges a községben a gyűlésnek minősíthető összejövetelt megrendezni. A Volksbund vezetősége ennek daczára is erőszakolta a pécsváradi gyűlés megtartását és a siker biztosítása érdekében a járás községeiből híveit az 1000 főt meghaladó számban toborozta össze és vonultatta fel. Az oda vezényelt tömeghez mintegy 2-300 pécsváradi lakos is csatlakozott. A gyűlésem Mayer Ferencz pécsváradi, dr. Gussmann Viktor pécsi, dr. Mühl Henrik bonyhádi, dr. Bäsch Ferencz budapesti és Albert Miksa budapesti lakosok beszéltek. Tiszteletteljes véleményem szerint nagyobb vidék lakosságainak ilyen méretekben tör­ténő összetoborzása messze meghaladja a helyi csoport megalakításának a méreteit és en­gedélyezhető keretei. Kívánatos volna oda hatni, hogy a Volksbund vezetősége az ilyen nyilván csak provo­katívjellegű felvonulásokat mellőzze. Eltekintve attól, hogy a szónokok állandóan csak az elnyomott, elbutított és gazdasági­lag is a mélyponton sínylődő németségről beszélnek, ami erősen izgatás jellegével bír, mi­után helyileg a németség mindezzel épen az ellenkező helyzetet foglalja el s épen a ma­gyarság van a németséggel szemben fokozottabb mérvű védelemre szorulva, - a következő kijelentésekre kötelességem Nagyméltóságod szíves figyelmét külön is felhívni. Dr. Mühl Henrik szerint a templomokat is a németség szolgálatába kívánják állítani, ­Dr. Bäsch Ferencz szerint a tanítók eddig csak arra törekedtek, hogy a németséget elbu­títsák és boldogok voltak, ha a német gyerekek az iskola elvégzése után még írni-olvasni sem tanultak meg, amivel szemben letagadhatatlan tény, hogy az elemi iskolákban épen a német gyerekek igen szép tanulmányi eredményeket értek el., ­Magyarországon csak czím, születés, rang és protekció viheti előre az embereket, - a németek eddig napi- és hetilapot sem tudtak kiadni, - a Volksbund hivatott az összes német kérdésekben intézkedni, - élet és halál ura a magyarországi németek felett, ­A levente intézményre a németségnek szüksége nincsen és a német anyanyelvű fiatal­ság katonai előképzését nem bízzák a levente intézményre, mely ezen fejtegetések már nyilvánvaló izgatást képeznek az állami rend ellen és kiszámíthatatlan következményekre vezetnek,- bejelentette a bonyhádi német kórház, valamint a pécsi német gimnázium felál­lítását, - és félreérthetetlenül oda nyilatkozott, hogy a németek által lakott vidékeken élő magyarságot innét áttelepíteni kívánják, ami szélesebb körökben érthető izgalmat és fel­háborodást vált ki. Kötelességem végül Nagyméltóságod szíves figyelmét újólag is felhívni arra a tűrhetet-

Next

/
Thumbnails
Contents