Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Szabó Csaba: „Vulnere sanus”. Belon Gellért (1911-1987) pécsi segédpüspök
Szabó Csaba: „Vulnere sanus”. Belon Gellert (1911-1987) pécsi segédpüspök tóttá Belon Gellértet és Winkler Józsefet, hogy a vonatkozó magyar jogszabályoknak megfelelően kérjék az állami hozzájárulást kinevezésükhöz. Hamvas Endre Csanádi püspök, a püspöki kar elnöke támogató levelet is írt az Elnöki Tanácsnak és Prantner Józsefnek, az ÁEH elnökének. Utalt az éppen zajló tárgyalásokra Rómával, kifejtette, hogy a kétoldalú viszonyt nagyban elősegítené a kinevezések rendezése. Legfőbb érvként hozta fel a rendezetlen püspöki utódlások kérdését: „[...] a nyugati részen mind a szombathelyi, mind a győri püspökök gyengélkednek, a déli részen pedig messze a távolban sincs felszentelt püspök.” A január 9-én kelt levelekre csak március 25-én érkezett a kioktató hangvételű elutasítás. „Tekintve, hogy időközben a püspöki kinevezésekkel foglalkozó vatikáni hatóságok részéről semmiféle pozitív változást nem tapasztaltunk, nincs kilátás arra, hogy nevezett személyek püspöki kinevezése realizálódjék.” Sőt a Prantner József által aláírt levélben utaltak arra, hogy magyar részről nehezményezték, hogy az 1962/63. pápai évkönyvben nyilvánosságra hozott adatok Belont címzetes püspökként és pécsi apostoli kormányzóként tüntették fel.14 A tárgyalások teljes titokban folytak, és végül létrejött az 1964-es „részleges megállapodás”, ami lehetővé tette új püspökök kinevezését is, de nem Belon Gellértét. Az igazsághoz tartozik, hogy Róma biztosan szívesen rendezte volna Belon és Winkler helyzetét is, de emiatt nem kockáztatták volna a megindult tárgyalásokat. A Casaroli-féle „keleti politika” jellemzője, hogy finoman, nem követelésekkel, inkább kölcsönösnek gondolt engedményekkel remélt további engedményekhez jutni. Belon Gellértet azonban a hatalom nem engedte püspökké szentelni. Perifériára tolták, negyvennyolc éves volt, amikor egy kicsi, eldugott faluba, a Bács-Kiskun megyei Miskére került helyettes plébánosnak. Megtalálta a nyugalmat, elmélyült a teológiában és a lelkiségben. Ugyanakkor érzékenyen érintette, hogy írásainak közlését is megtiltották, sem az Új Ember, sem a Vigilia (korábban a szerkesztőbizottság tagja volt) nem fogadták el publikációit. Abban is gátolták, hogy másutt tartson előadásokat, lelkigyakorlatokat.15 Azt talán Belon Gellért sem sejtette, hogy akadályoztatásán túl folyamatosan figyelték is. Környezetében ügynökök dolgoztak, akik kapcsolatain keresztül Belonra is jelentettek, mint például „Sándor Kálmán” fedőnevű kizárt ügynök.16 A fennmaradt jelentések közül az 1966. március 7-i különösen érdekes információt tartalmaz. Belon Gellért Kecskeméten találkozott egy régi kedves ismerősével, akiről a kizárt ügynök rendszeresen jelentett. A beszámolóban olvasható, hogy Belon egy piros dobozban egy aranygyűrűt mutatott barátjának, ami püspöki gyűrű, és amelyet a legutóbbi római útjukról hazatérve az egyik kiküldött pap hozott neki. „A legújabb egyházi szabályok értelmében állítólag [...] a pápa utasítására püspökké avathatják a lakásán is egy u MNL OL XIX-A-21-a-Cs-12-l/1963. Belon Gellért és Winkler József kinevezéséhez hozzájárulás kérés. 15 Amikor például első könyvét az Imádkozzál-1 1978-ban a Szent István Társulat kiadta, a szerző nevét nem nyomtathatták ki. Az LJj Ember is csak 1980 után közölhette cikkeit. Vö. Emlékkönyv 1992, 7-8. 16 ÁBTL 3.1.5. 0-12629. „Bagolyvár”. 440
