Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Aradi Gábor: Beszállásolás helyett laktanya? Törekvések Tolna megyében a 19. század hetvenes éveiben a katonaság állandó elhelyezésére
Aradi Gábor Beszállásolás helyett laktanya? Törekvések Tolna megyében a 19. század hetvenes éveiben a katonaság állandó elhelyezésére A tárgyalt időszakban már évszázados múlttal rendelkező egyenkénti beszállásolás különösen a szabadságharcot követő katonai önkény miatt lett súlyos teher a magyar társadalom számára. Ekkor a beszállásolás törvényi hátterét az 1851-es császári rendelet jelentette. Az egyes alakulatok elhelyezése a helyi közigazgatási hatóságok feladata volt. Nekik kellett biztosítani a szállást, istállót, gyakorlóteret. Abban az esetben, ha a település vezetése nem tudta kijelölni a szükséges helyet, az alakulat erőszakkal is szállást kereshetett magának. A kiegyezés után a katonák elhelyezése az állam, illetve a törvényhatóságok, később az alispán feladatává vált. A közigazgatási szervek ténylegesen gyakorolhatták jogaikat a beszállásolás területén és a katonai hatóságoknak meg kellett egyezni velük. Ehhez hozzá kell azonban tenni, hogy egyezség híján - ekkor is többször előfordult - a katonaság erőszakkal foglalt magának szállást.' Megjegyzendő, hogy időnként a közigazgatási szervek is túlzottan éltek a megváltozott körülményekkel. A kiegyezés utáni szabadabb légkörben a községi vezetők az újabb és újabb kéréseket megsokallva, nem éppen a legudvariasabb hangon válaszoltak a katonai hatóságoknak. Tolna is így cselekedett egy alkalommal, amikor megtagadta a mezővárosban lévő szabadságolt honvédek összeírását, illetve a jegyzék beküldését a Pakson székelő 66. honvédzászlóalj parancsnokságának. A jegyzéket különben azért kellett elkészíteni, mert a Honvédelmi Minisztérium és a Vallás és Közoktatási Minisztérium (továbbiakban VKM) elrendelte az írástudatlan honvédek képzését és részvételüket a felnőttoktatásban.1 2 Az is előfordult, hogy a közös hadseregben használatos német nyelvet nem akarta megérteni a polgári közigazgatás tisztségviselője. Forster Ferenc (a Dunaföldvá- ri járás főszolgabírája) egy alkalommal azzal küldte vissza a cs. kir. 69. gyalogezred sorozás pótlására felszólító iratát, hogy a német szöveget nem érti, s azt az alispán magyar nyelven közölje vele. Kemény hangú válaszlevelében az alispán - rendre utasítva a járási vezetőt - kifejtette, hogy ő pedig azt nem érti, hogy mi kifogása van Forsternek a német nyelvvel szemben, hiszen eddig már számtalan, a katonai hatóságtól érkezett német nyelvű levél alapján intézkedett.3 Zárójelben hozzátehetjük ehhez, hogy mindketten tisztában voltak a „mini lázadás” okaival. Ezt az is mutatja, 1 Tangl 2014,411-413., 421-422. 2 MNL TML IV. 404. h. Tolna vármegye AI. 885/1872. 3 Uo. 180/1873. 39
