Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Aradi Gábor: Beszállásolás helyett laktanya? Törekvések Tolna megyében a 19. század hetvenes éveiben a katonaság állandó elhelyezésére
Aradi Gábor: Beszállásolás helyett laktanya? Törekvések Tolna megyében a 19. század hetvenes éveiben... hogy az ügy az említett levélváltással lezárult. Különben magyar nyelven csak a magyar ezredekkel lehetett levelezni.4 A fent említett esetekben a katonai hatóság panaszára a minisztérium kivizsgálásra kötelezte az alispáni hivatalt, és fegyelmi eljárást követelt. Az utóbbi esetben erre nem került sor, hiszen a megye első számú választott vezetője is „legbelül”hasonlóképpen gondolkodott. Az 1867. évi téli idény volt az első féléves időszak, amikor a magyar közigazgatás ténylegesen gyakorolhatta jogait. Az egész országban, így Tolna megyében is hatalmas volt a nyomás a hosszú idők óta beszállásolással terhelt községek részéről. Az ország minden részéből érkeztek beadványok, melyekben kérték a települések, hogy végre szabadítsák meg őket a katonaságtól. Ezt jelzi több, ebben az évben keletkezett belügyminiszteri rendelet, melyben utasították a települések vezetőit, hogy időben teljesítsék a hadsereg kéréseit, illetve válaszleveleikben tiszteletteljes megszólítást használjanak a katonai parancsnokságokkal szemben.5 Szállásadásra a házbirtokkal rendelkező személy volt kötelezhető. Ez az egyes településeken rendkívül aránytalan teherviselést eredményezett. A házzal és/vagy istállóval nem rendelkezőknek, bármilyen tehetős polgárról volt is szó, nem kellett ilyen szolgáltatást teljesíteni. (Kecskeméten oly mértékben elegük volt a lovas katonák beszállásából az istállóval rendelkező polgároknak, hogy többen, a beszállásolást elkerülendő, istállóikat lerombolták.)6 Megjegyezendő, hogy már 1868-ban, a katonák elhelyezését tervező Tolna vármegyei bizottság tagjaiban - más megyékhez hasonlóan - felvetődött az a gondolat, hogy a katonatartás alapja ne a ház-, hanem a földbirtok legyen. Ezzel arányosabb lenne e közteher eloszlása.7 A beszállásolásért a kincstár részéről kiutalt kárpótlás napi 1-1,5 krajcár között mozgott. Ez közel sem fedezte az anyagi ráfordítást. Sopronban például, amikor a város magánosoktól bérelt a katonák számára kosztot és kvártélyt, napi 18 krajcárt fizetett a vállalkozóknak.8 Az említett térítés csak a legénységre és az altisztekre vonatkozott. A tiszteknek adott szállásért a katonai lakbérosztályok alapján kaptak kárpótlást a szállásadók. Az egyes lakbérosztályokba a helyi lakbérátlagok alapján sorolták be a településeket.9 A háztulajdonos csak abban az esetben mentesülhetett e szolgáltatás alól, ha az adott település rendelkezett laktanyával, vagy olyan épülettel, mely alkalmas volt katonák elhelyezésére. Magyarországon azonban rendkívül kevés volt a laktanya.10 4 MNL TML IV. 254. b. Tolna vármegye EAI. 783/1867. 5 Uo. 1530, 1641, 1751/1867.; Tangl 2014, 422. 6 MNL TML IV. 404. b. Tolna vármegye AI. 1926/1872. ~ MNL TML IV. 254. b. Tolna vármegye EAI. 792/1868., 1926/1872. 8 MNL TML IV. 404. b. Tolna vármegye AI. 1926/1872. 9 Tangl 2014,413. 10 Tangl 2014, 412. 40
