Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

3. Evangélikusok a 18-20. században

létéi a Szatmárba, a budai hegyvidékre és a Sváb-Törökországba és a Bácskába jövő telepeseknek. A hesseni területekről főleg protestáns telepesek érkeztek, akik végül Tolna vármegyében telepedtek le.5 (11. kép, 550. p.)

A tanulmány témájából adódóan szeretnék kitérni a 18. századi Hessen ismertetésére, hiszen az innen érkező német telepesek adták a tolnai, baranyai és a somogyi települések lakóit.

Hessen tartománya a kivándorlás korában két nagy politikai egységre oszlott. A déli részt Ernst Ludwig von Hessen-Darmstadt tartománygróf6 Darmstadt székhellyel, az északit pedig Karl von Hessen-Kassel7, Kassel székhellyel igazgatta. A két uralkodó közül az első szerepe meghatározó, mivel innen érkeztek többségében az evangélikus német lakosok a tanulmányban tárgyalt településekre. (12. kép, 550. p.)

Ernst Ludwig személyét kettőség jellemzi, egyrészt karitatív, gondoskodó népével szemben, másrészt a francia udvar fényűzését másolta, többek között vadászkastélyokat, színházat és templomokat épített, emiatt népének költséges terheket kellett viselnie.

A kivándorlás elsődleges okának a demográfiai növekedés tekinthető, amely az 1697-es Ryswick-i békekötés8 után felgyorsult. A német öröklési rendszer miatt a faluközösségen belül a fiatalabb gyermekek helyzete ellehetetlenült. Speciálisan helyi probléma volt a franciák féken tartására szervezett zsoldossereg elszállásolása és ellátása, valamit a falkavadászat elterjedése, mely fénykorát 1708—1718 között élte, melyek a lakosságot valamilyen módon folyamatosan károsították. További anyagi terhet jelentett az uralkodó család terheihez való hozzájárulás és a birodalmi adók fizetése.9

A fent említett nehézségek mellett az elszegényedést különböző csapások is növelték. 1694-ben hideg tél és dögvész, 1695-ben pedig áradások pusztítottak. 1704-ben újabb dögvész, majd 1709-ben ismét hosszú, hideg tél volt.

Ilyen körülményeknek volt köszönhető, hogy a lakosok között nagy volt a hajlandóság a kivándorlásra. Az 1720-as évek elején, miután III. Károly pátensét a hesseni tartományokra is kiterjesztette, megindult a nagyarányú elvándorlás.10

1722-ben Ernst Ludwig kiadta a kivándorlókra vonatkozó rendeletét, melyben a hivatalnokoknak meghagyta, hogy a kivándorolni szándékozókról készítsenek név5SEEWANN 2015. 134.

6Ernst Ludwig von Hessen-Darmstadt (1667—1739) II. György fiatalabb fia, aki XIV Lajos udvartartását utánozta és emiatt különféle adókkal terhelte országát. A PALLAS 1895. 141.

7Karl von Hessen-Kassel (1654—1730): VI. Vilmos fia, aki pazarló életmódjáról volt híres. A PALLAS 1895. 142.

8 Ryswick-i béke (1697): az augsburgi liga háborúját lezáró béke, melyet XIV. Lajos viselt Anglia, Németalföld, Habsburg Birodalom, Lotaia és Savoya ellen. A francia uralkodónak le kellett mondania Katalóniáról, Casaléről, Nizzáról, Pinerolóról, az Amerikában szerzett új hódításiről (Hudson-öböl, Newfoundland). Engedett a pfalzi és kölni örökösödés kérdésében, III. Vilmost pedig elismerte Anglia királyának. Megtarthatta viszont Elzász északi részét, Strasbourgot, Hispaniola-sziget (Saint-Domingue) nyugati részét és az indiai Pondichéry városát. HAHNER 2006. 107.

9TEFNER 1996. 81-82.

10 SCHMIDT 1939. 10-13.

220