Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
A valdensek között ismét különböző nézeteket valló csoportok jöttek létre, a „Societas fratrum UItramontanorum”, illetve a „Soáetas fratrum Italicorum”. A legfőbb különbség az volt, hogy az előbbiek az egyházon belül maradva, a szentségeket elismerve folytatták illetve folytatták volna tovább is szegény vándorprédikátori életüket, misz- sziós, tanító feladatokat ellátva, az utóbbiak egyre inkább a szakítás felé haladtak, az egyház legitimitását is megkérdőjelezve a papok életének erkölcstelensége miatt. Az egész 13. században folytatódott e két irányzatnak mind erősebb szétválása, majd a század végén mégis közeledtek egymáshoz, mert nem találtak olyan katolikus papot, akik az elsőként említett csoport mégoly engedékeny nézeteit elfogadta volna, és aki megengedte volna, hogy az említett szentségekkel a maguk módja szerint éljenek. A következő évszázadokban a valdenseket kegyetienül üldözték, a 15. század végén VTII. Ince pápa bullát adott ki, sőt keresztes hadjáratot kívánt indítani ellenük.21 Sem ennek, sem az inkvizíciónak nem sikerült teljesen kiirtania őket, szemben például a katharokkal. Több helyen mintegy földalatti mozgalommá váltak, de leginkább félreeső területekre, járhatatlan völgyekbe húzódtak vissza. így érték meg aló. századot. A korai reformátorok közül Heinrich Bullinger-nek volt hatása a valdensekre. Egyes értelmezések szerint 1532-ben a Chanforan-i zsinaton, amelyre Faréit és egy másik francia prédikátort is meghívtak, a valdensek csatlakoztak a reformáció kálvini ágához. Az mindenesetre tény, hogy valdens közösségek kétszer is küldtek követeket a német és a francia protestánsokhoz, mintegy tanulmányútra, és az is, hogy Olivétan fordítói munkája előtt vagy közben tanulmányozta a valdensek kezében lévő fordításokat.22 A valdensek üldözése tovább folytatódott, különösen az 1540-es években Dél-Fran- ciaországban.23 1545-ben 130 falu vált hamuvá, megöltek mindenkit, összesen 6000 embert, nem kímélve nőt, gyermeket, aggastyánt. Egyedüli bűnük az volt, hogy valdensek voltak. Itt éltek ezeken a félreeső helyeken, a hegyek völgyeiben 300 éve rejtőzködve, iszonyú keményen dolgozva megélhetésükért. Pásztori csendes életük a világ első korszakainak életére emlékeztetett, nem ismerték a városokat, csak annyira, hogy termékeiket oda vitték eladni, nem ismerték a pereket, se a háborúkat. Éppen ezért nem is védekeztek, úgy ölték le őket menekülés közben, mint az állatokat. Egy másik hírhedt eset Calabriában történt. A korábbi századokban odavándorolt valdensek egy teljesen különálló községet hoztak létre, melynek neve Guardia Piemontese. Aló. századig viszonylag háborítatlanul éltek, de 1561-ben a nápolyi ki21 Ugyanő a világi hatalmakat közös fellépésre ösztönözte a husziták ellen; hasonlóképpen a korábbi pápákhoz, akik a bogumilok, illetve a katharok ellen (a 12. illetve 13. század elején). Az előbbiekről meg kell jegyezni, hogy „Krisztus szegényeidnek is nevezték magukat; az utóbbiak elleni keresztes háborút dolgozza fel Illyés Gyula drámája. ILLYÉS GY. 1971. Erre utal Cs. Szabó László különböző alkalmakkor megjelent emlékezésének több helyén. CS. SZABÓ 2006. 22 Pierre-Robert Olivétan (1506—1538) — aki egyes források szerint maga is valdens volt —, Kálvin 0ean Calvin) unokatestvére, héber és görög szövegekből fordította le a Szentírást. A „Mártírok Bibliája” néven is ismert mű 1535-ben Kálvin bevezetőjével jelent meg. Sokáig ez volt az egyeden teljes francia protestáns bibliafordítás. Vö. a témára vonatkozó internetes forrásokkal. 23Voltaire: Traité sur la tolérance (1763) munkájában írt erről. 16
