Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
2. Reformátusok a 18-20. században
A táblázatból jól látható, hogy az ábrázolt időszakban a község lakosai között a legnagyobb felekezetet a reformátusok alkották. A második helyet az evangélikus fele- kezethez tartozók foglalták el. A protestáns felekezetűek aránya az összlakosság 83-93 % között mozgott 1869 és 1910 között. A reformátusok közül kerültek ki a számbeli fölényüknek megfelelően a községi vezetők, bírók, elöljárók. Szólnom kell még a táblázat elemzése közben arról is, hogy a lakosság számának 1910-ben megfigyelhet csökkenése a szénbányászat visszaesése miatt következett be. 1871. április 11-én Grün Benő és Kohn Ignác pécsi lakosok egyesektől „a telkesek részére az Úrbéri rendelés alkalmával bíróilag kihasított legelő területen” ötök áron szénterületet szereztek, melyért holdanként (1200 négyszögöl) 110 forintot fizettek.4 Ezen a legelő területen a református lelkészi hivatalnak is volt érdekeltsége. Az érte járó járandóságot azonban nem akarta kifizetni a lelkésznek a községi elöljáróság. Ezért Dőczy József beperelte a községet, melyből komoly nézeteltérés keletkezett közte és a község református közössége között. Az alábbiakban ennek a vitának az alakulását követem nyomon. A tolnai református egyházmegyei törvényszék Kölesden 1874. szeptember elsején tartott ülésén Dőczy József váraljai lelkész, hegyháti körlelkész panaszt tett a váraljai református gyülekezet és a községi elöljáróság vezetői ellen. Ennek oka az volt, hogy a váraljai lelkészi hivatalhoz tartozó legelő alatti kőszénbánya bérleti összegéből az említett hivatalt aránylagosan megillető osztalékot a községi elöljáróság nem volt hajlandó átadni. Ekkor Dőczy először a Tolna megyei bizottmányhoz, majd a belügyminiszterhez fordult az osztalék ügyében. A minisztérium a lelkész számára kedvező döntést hozott. Ezután a bonyhádi járási szolgabírói hivatal 1874. május 23-án a kérdéses összeget elhelyeztette a bonyhádi pénzintézetben. Egyúttal felhatalmazta a váraljai lelkészt az összeg kamatainak fél évenkénti felvételére. Ez a fejlemény azonban nem nyerte el a község református gyülekezetének tetszését. S, hogy a lelkész iránti ellenszenvüket kimutassák az alábbi „templomfertőzést és vallásháborító” tetteket követtek el. Másnap, május 24-én „Pünkösd első napján, a leikész kathedrai szolgálata után [a református hívek] tömegesen elhagyták a% Isten házát, s néhányak kivételével nem úrvacsoráit. ” így cselekedtek a jelen volt presbiterek is, kik a tömeggel együtt elhagyták a templomot. De „miután a lelkész az úri szent vacsorát a ... kevés híveknek kiszolgáltatta, a megmaradott... sz jegyeknek az uraszjali terítékkel együtt ...a lelkészjakhozj beszállítása végett a gondnokot hátrahagyta" Ekkor a korábban eltávozott presbiterek visszatértek az Isten házába, „s a megmaradott szent kenyeret és szent bort megették és megitták, ...a kenyérből 8 darabkát, a megmaradott mintegy 15 itce borból egy pintre valót hagyván. ” Dőczy kérte a tettesek megbüntetését. E tárgyaláson került szóba a váraljai „községi és egyház] elöljáróság, valamint a közlakosok tömeges aláírásával ellátott két kérvénye is, melyben több vádak alapján Dőczy József lelkész elmozdítását kérik. ” (A vádakat nem lehetett megismerni, mert a jegyzőkönyv ezeket nem közölte.) Felolvasták az ülésen a Váralján történt ominózus eseményeket 4 GRÓSZ 1969. 184. 182
