Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
2. Reformátusok a 18-20. században
feltáró kiküldött bizottság jegyzőkönyvét, valamint a lelkész az ellene felhozott vádakra adott részletes cáfolatát. A vizsgálat megállapította, hogy míg a „sakramentomi szentség- törés” megtörtént, addig a vádak „egytől egyig hamisak, alaptalanok, sőt becsületsértő rágalmak, s csupán a lelkész bosszantására” koholták azokat. A helyszínen begyűjtött vallomásokból különben az is kiderült, hogy az öt presbiter (Geresdi Mátyás János, Cserdi István, Vastag István, Vastag József, Csapó István) a gondnok, Süveg István hívására ment vissza a község bírájával, Csapó Józseffel együtt. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a ,,szentje- gyeket”részben felső Peterdi János házához, részben pedig az egyház pincéjéhez szállították, s ott el is fogyasztották. Ezzel a templom helységét, „az úr asztalát, tüntetőleg, botrányos cselekményük színhelyévé alacsonyították ” — szögezte le az egyházi bíróság.5 Ehhez hozzátenném még azt, hogy feltehetőleg azzal, hogy a presbiterek és a gondnok saját maguk szolgáltatták ki maguknak a szentségeket, azt is ki akarták mutatni, hogy lelkészük a hivatalára alkalmatlan. Az egyházi bírósági végzés tehát Dőczyjózsef lelkészt a vádak alól felmentette, sőt elismerésben részesítette hivatalának hűséges folytatásáért. Ezzel szemben az egyházi gondnokot, az öt presbitert és a községi bírót, valamint a lelkész elleni vádak terjesztőit Ferencz Mihály és Ban István községi esküdteket bűnösnek találták. Az egyházi bíróság előbbi hat személyt az egyházi hivatalaiktól örökre megfosztotta. Valamennyi bűnelkövetőt pedig, mint templomfertőzőket, vallásháborítókat, „mint hivatalos hatalommal való visszaélő kit, mint rágalmazókat, mint vallástalanságra láttákat... példás megbüntetés végett a szegszjrdi kir. tórvényszékhezáltal tenni határozta". Az elítélteknek meg kellett fizetni a 61 ft 22 krajcár perköltséget. Az ítélet Váralján a „templomigyülekezet” kihirdetésével Csekey István alesperest bízták meg. Felkérték még Munkácsy Sándor főesperest (paksi lekészt), hogy további rendzavarás esetén azonnal intézkedjék.6 Az egyházmegyei bíróság ítélete ellen a kilenc váraljai lakos az egyházi fellebbviteli fórumhoz a Dunamelléki Egyházkerületi Törvényszékhez fordult. Ez a bíróság - 1874. november 14-i ülésén - azonban helyben hagyta az ítéletet, csak a vádirat szövegéből törölte a „sakramentomi szentségtöréi' kifejezést.7 Ezután kellett Csekey István alperesnek az ítéletet Váralján kihirdetni és Süveg Istvánt gondnoki hivatalától megfosztani. Emellett Süvegnek át kellett adni a gyülekezet vagyonát, számadását és levéltárát. Csekey 1874. december 4-én kelt megbízó levéllel a zsebében 13-án el is utazott Váraljára feladatát végrehajtani, a „letettpresbiterek helyett újakat választatni”. Váralján a reggeli istentisztelet előtt írásban felszólította a váraljai bírót, hogy elítélt társaival jelenjenek meg a lelkészi lakban, hogy felolvashassa előttük az egyházbírósági végzést. A bíró nemcsak a kérdéses személyeket, hanem több, más egyházi tagot is magával hozott. Miután meghallgatta az ítéletet, annak elfogadása helyett megtámadta az eljáró küldöttséget. Szemükre vetette, hogy „lelketlen, igaztalan, hamisfölterjesztés” alapján lettek [ő és társai] elítélve. „... úgymond- és ekkor jobb kezének 5MNL TML IV.404.b. 541/1875. Reform, kgy. jkv. 1874. 19-21. 6MNLTML IV.404.b. 541/1875. Reform, kgy. jkv. 1874. 21-22. 7MNL TML IV.404.b.541/1875. A Dunamelléki ref. egyházkerület kgy. jkv. Budapest, 1874. november 11. Budapest, 1874. 34-35. 183
