Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)

1. A reformáció születése, kibontakozása

sem tekintett fájuk ellenségképp, egyes források szerint 1179-ben a III. Lateráni zsinat jóváhagyta mozgalmukat. Valdés ekkor másodmagával kihallgatást kért III. Sándor pápától, hogy engedélyt kapjanak a szabad igehirdetésre, a pápa fogadta is őket, de vizsgálóbizottság elé állította a két vándorprédikátort, hogy tudásukról meggyőződjön, illetve az egyetemes papság és a helyi nyelvekre fordított evangélium hirdetésének kérdését megvitassa. Valdés, amikor a püspök illetve a pápa engedélyét be sem várva folytatta a tanítást, állítólag azt mondta: „Istennek kell inkább engedni, semmint előembereknek.m A bizottság tanuladannak bélyegezte őket, de a pápa mégis engedélyezte, hogy prédikáljanak, azzal a feltétellel, hogy a Lyon-i püspök is járuljon hozzá. Ugyanezen III. Sándor pápa alatt kezdték a valdensek sokkal hangsúlyosabban hirdetni (és a papságtól is megkövetelni) az evangéliumi szegénységet. Konfrontáció először a tanítás joga körül keletkezett: a klérus nem engedte, erre már a pápa is egyenesen megtiltotta, hogy a laikusok, sőt, nemcsak férfiak, hanem asszonyok is, prédikáljanak, a Szentírást magyarázzák; nem is olvashatják maguk a Bibliát. Valdés és követői a pápai tiltás ellenére folytatták a tanítást. 1180-ban Enrico di Morcy püspök Lyonba zsinatot hívott össze, itt már azzal vádolták őket, hogy a katharok tévtanait követik. 1184-ban a Veronai zsinaton III. Lucius pápa eretnekeknek nyilvánította és kiközösítette őket (más eretnekekkel együtt); ekkor külön hangsúllyal említették, hogy a valdensek nyilvánosan akarnak prédikálni.

A Lyon-i szegények tanai ezen kiközösítés ellenére terjedtek, egyesek szerint a kathar tanításokhoz közeledtek.4 15 Valdés követőinek száma megnőtt, először Dél- Franciaországban és a közeli Piemonte-ban, majd Lombardiában, Pugüa-ban és Calabria-ban is; sőt, elterjedtek egyes német hercegségekben — az alapító állítólag német földön halt meg —, később a mai Ausztria, Magyarország16, Csehország és Lengyelország területén is. A kiátkozás miatt Valdés hívei egyre kisebb csoportokban éltek, közösségeik sokszor egymástól függetlenül is alakultak. Nagyjából húsz év alatt nőtt meg jelentősen az északitáliai közösségek száma, itt már lombardiai szegényekként emlegették őket. A 13. század elején az egyházi kiátkozás hatására a francia valdensek egy része Milánó felé vette az útját, egyesültek az ottani humilitánusokkal, egyes források szerint csak őket nevezték a továbbiakban lombardiai szegényeknek. Ezen időszakban a valdensek közösségeiben bizonyos rétegzettség alakult ki.17 A felső réteg a „perfett?', a „tökéletesek” vagy „barbel'-k18, akik a szerzetesek hármas fogadalmához hasonló (szegénységi, tisztasági és engedelmességi) fogadalmat tettek, és akik sokszor vándorkereskedő képében jártak, és gyakran egy-egy háznál tanítottak, kereszteltek

l4ApCsel 5,29.

15 Elvetették a keresztelést és néhány más szentséget, nem fogadták el a purgatóriumot, a halottakért való imát, a búcsút, a tizedet, a szentek és ereklyéik tiszteletét, megtagadták a fegyverviselést.

16Erről a korról szól Göncz Árpád Sarusok című műve. GÖNCZ 1979.

17Ebben is hasonlítottak a katharok különböző csoportjaihoz; a katharoknál csak a legfelső, beavatott réteg tagjai voltak a „tiszták”.

18 Nagybátya, szemben a katolikus papok szokásos „patel’, atya elnevezésével.

14