Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

A hetvenegyesek

73

tekintet meggyőzte arról, hogy ellenséges gránát csapott be teljes erővel hozzájuk, öt ember vonaglott lenn a mérges füstben; kettő' mozdulatlan, hallgatag, emberi forma nincs egyiken sem. A meghökkenés azonban csak pillanatnyi. A zászlós gyorsan visszatér posztjára, az életben maradt tüzérek tovább dolgoznak. Ilyen a háború, ilyen a harcban rettenthetetlen csapat.

Ismét ott áll a zászlós a szétlőtt ablakban s messze- látóját görcsösen megmarkolva, égő szemmel mered az erdőszélre, ahonnan az ellenséges ágyúk csaholnak. Az ellenség nem pihen. Lövedékei egymás sarkában zúdulnak a házikó felé, egy darabig a levegőben lebegnek, mint a lecsapni készülő sasok, aztán lesuhognak. A zaj irtóztató. Nem lehet már megkülönböztetni, honnan lőnek, innen-e, túlról-e? A zászlós azonban ott áll rendületlenül az ablakban és teszi meg jelentéseit. Jön a délután, esteledik, a zászlós a szünetlen vaszáporban egyre helyén áll, mintha a padlóba gyökerezett volna a lába. Csak akkor mászik le őrhelyéről, mikor az éj sötétségében elhallgat az ágyúdörej és a borzalmak napját jótékony álomban felejtheti el.

Kunz Titusz zászlóst rettenthetetlen és bátor helytállásáért a másodosztályú ezüst vitézség! éremmel tüntettek ki.

A hetvenegyesek.

A katona egyik legszebb tulajdonsága a bajtársi érzés. Hadseregünkben pedig ez a gyönyörű érzés mindig olyan volt, mint egy óriási lánc, mely minden katonát — tisztet és közlegényt — egybekapcsol. Közlegény a tisztjéért és a tiszt a katonája életének megmentéséért mindenkor kész kockára vetni teste épségét vagy életét.